Zseniális kezdeményezés
Felvidéki Junior EXPO

2017. június 22-én ellátogattam az I. Felvidéki Junior EXPO-ra, Dunaszerdahelyen, amelyet a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetsége rendezett meg.

expo_kep_kep.jpgNagyon örülök, hogy végre van ilyen típusú kezdeményezés Szlovákiában, amelyen a magyar kis- és középvállalkozásoknak nyílt lehetőségük a bemutatkozásra. A fiatal vállalkozók sikeres üzletemberektől kaptak tanácsokat, hogyan lehet egy brandet kiépíteni és miként növelhetik a versenyképességüket a saját piacukon.

A mi küldetésünk a fiatal, felnövekvő generáció segítése, ezért jó érzéssel tölt el, hogy másoknak is hasonló elképzeléseik vannak.

Az EXPO egyik célja volt, hogy a helyi fiatal vállalkozók megismerjék azokat a technikákat, eljárásokat, amelyek segítségével a vállalkozásaikkal itt a Felvidéken tudnak sikeressé válni és nem kell kivándorolniuk.

expo_fb_banner_hires-w.jpgA Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetségének elnökével, Iván Tamással folytatott személyes beszélgetés során elmondta, hogy a Szövetség keretein belül szeretnék, hogy kialakuljon egy kapcsolatrendszer, amelyben a tagok tudják egymást segíteni. Ugyanis eddig az egyik legnagyobb probléma volt, hogy a szlovákiai magyar fiatal vállalkozók nem kaptak segítséget. Kiemelte, hogy egy sikeres vállalkozáshoz nagy szükség van a kapcsolati tőkére is.  

Mi ezt a gondolkodásmódot már egész fiatalon, iskolás korban elültetjük a helyi fiatalok fejébe, hiszen vannak közöttük, akik később vállalkozni fognak. Elhozzuk nekik azt a tudást, amit itt máshol nem tudnak megkapni. Ezáltal időt és pénzt nyernek a kortársaikkal szemben, mert nem felnőttfejjel kell majd több évet és akár több ezer eurót elkölteniük.

Az I. Felvidéki Junior EXPO egy nagyszerű kezdeményezés, amelynek biztosan lesz folytatása a jövőben. Eddig úgy éreztem, hogy egyedül foglalkozom ezzel a problémával. Ezért nagyon jó érzéssel tölt el, hogy végre rajtunk kívül is van egy szervezet, amely foglalkozik az eddig elhanyagolt réteggel. A későbbiekben, akár közös együttműködés keretein belül tudjuk segíteni, támogatni a helyi magyar fiatalokat és a kezdő vállalkozókat.

business-team-750x400.jpgKözös erővel sokkal könnyebben tudjuk leküzdeni az elénk kerülő akadályokat.

Mikóczi Ferenc - Vulkán Társulás, elnök

A bejegyzés trackback címe:

https://vulkantarsulas.blog.hu/api/trackback/id/tr7712615623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Vulkán Társulás

A nagy Átalakulás

A Vulkán Társulás alapítójának, Mikóczi Ferencnek a könyvét, A nagy Átalakulást, itt tudod megrendelni!

a_nagy_atalakulas_3d.jpg

Friss topikok

  • evilwolf: Könnyű felismerni, a legtöbbje az. Több idő észrevenni a rendesebbjét. (2018.10.24. 16:38) Hogyan ismered fel a kétszínű embert?
  • Dzsontra Volta: Kevés helyet szeretek annyira a világon, mint Reykjavíkot, amikor először véletlenül oda keveredte... (2017.08.29. 21:29) Miért nem drogoznak az izlandi fiatalok?
  • maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Óvatosnak kell lenni, mert Cukorhegyiék gyorsan letiltják a antiliberális véleményt. (2017.08.10. 21:27) A posztolások veszélyei
  • A nagy ÁTALAKULÁS: @Krumpli Bogart: A hegycsúcsra tartva különböző úton haladhatunk, de az irány mindannyiunknak egy.... (2017.06.24. 09:14) Generációs szakadék
  • Vizilabda: A 80 -as években az ált. iskolában a szex felvilágosítás órán, amikor csak fiúk voltak jelen, nem... (2017.03.10. 11:01) Fiatalkori szexualitás
süti beállítások módosítása