Miért pont Vulkán?

Avagy a társulásunk nevének eredete

2017. november 13. - Vulkán Társulás

Sokan kérdeztétek, hogy miért pont a Vulkán nevet kapta a tehetséggondozó társulásunk? 

Valóban nem hétköznapi elnevezés és most leírom nektek, honnan is ered a nevünk. Hiszen Közép-Európában (főleg a Csallóköz szívében), kevés vulkánnal találkozunk. Igazából egyel sem, egészen 2015-ig! 

miert_vulkan.jpg

Vulkán Társulás története egészen 2013-ig nyúlik vissza. Igaz, akkor még csak a fejemben létezett. A folyamat egy nagyon fájdalmas családi eseményből indult - erről A nagy Átalakulás című könyvemben részletesen olvashatsz. Akkor tettem egy fogadalmat a felsőbb hatalomnak, hogy ha megsegít, én a fiatalokat fogom támogatni. Végül minden a legjobban alakult, én pedig álltam a szavam. 

Nekiláttam egy alapítvány életre keltéséhez. Tudtam, hogy mivel akarok foglalkozni, mi lesz a társulásunk célja és láttam, mekkora szükség van a jelenlétünkre. Szépen haladtak ez előkészületek, viszont egy adat még hiányzott a képletből, mégpedig a név.

Mindenképpen olyat nevet akartam, ami megtestesíti az erőt, az energiát, a tüzet. Mindazt ami elengedhetetlen ahhoz, hogy pozitív változást tudjunk behozni az oktatásba és a fiatalok mindennapi életébe. Sok név fordult meg a fejemben, de ezeket sorban el is vetettem. Hiányzott belőlük az egyediség és egyik sem szólított meg. Ekkor úgy döntöttem, hogy feldobom a kérdést az első, héttagú budapesti "mesterelme" csoportomnak (egy önfejlesztő csoport, amely együttműködik a célok elérése érdekében, a tagjai önzetlenül támogatják, segítik egymást), mivel így kapok új "nézőpontokat"

Sorban mentünk végig az ötleteken, egészen addig, amíg elértünk Kiss Ákos barátomhoz, aki annyit mondott: VULKÁN. Ez az! Tudtam, hogy megvan, mert ez a név megszólította a lelkem. Minden megvolt benne, amit kerestem, erő, energia, kitörés.

vulkan_2_1.jpg

Nagyszerű metaforája annak a folyamatnak, ami a fiatalok lelkében lejátszódik egy-egy eseményünk alatt. A felszín alatt hömpölygő láva a bennünk rejlő tehetség, ami végül utat tör magának és a felszínre kerül. Csakhogy nem pusztítást, hanem teremtést hoz magával, egy szebb jövő alapjait fekteti le.

Meglett a hiányzó név, így a kirakós utolsó darabja is a helyére került és 2015. május 22-én Csallóköz szívében felszínre tört a Vulkán - tehetséggondozó társulás. Nem kisebb célt tűztünk ki magunk elé, mint egy szebb jövő felépítése a gyermekeinknek, a gyermekeinkkel. Egy nyugodt, családi környezetet biztosítunk a fejlődésre vágyó fiataloknak. Elhozzuk nekik a tudást, amit idehaza máshol nem kapnak meg. Sajnos az oktatási rendszerünk megalkotói ragaszkodnak egy rég letűnt kor módszereihez, világlátásához. Amelynek rengeteg buktatója van, de tudjuk, hogy nagyon nehéz egy új módszert bevezetni egyik napról másikra.    

Bátran kijelentem, hogyha a mi általunk alkalmazott "játszva tanulás" technikáját megfelelően bevezetnék az oktatásba, akkor forradalmasítaná az egész rendszert. Minden eseményünk után látom a fiatalok arcán, hallom a visszajelzésekből, hogy milyen áttöréseket érünk el pár nap alatt. Gondolj bele, mi történne, ha naponta kapnák ezt a tudást a megfelelő technikákkal alkalmazva. Egy teljesen új világ köszöntene be.

1_1.jpg

Az elmúlt két évre visszagondolva, büszkén kijelentem, hogy jó úton járunk. A végső cél még messze van, de az irány helyes, a hajtóerő és lelkesedés pedig a maximumon. 

Nagy szavaknak tűnnek, ezért arra kérlek a saját szemeddel győződj meg róla, hogy milyen hatalmasat tud változni egy fiatal hozzáállása, világnézete akár már egy nap hatására. Érezd a saját bőrödön milyen energiák képesek felszabadulni egy motivált, sikerorientált közösségben. És légy részese egy boldog jövő építésének!

Várunk Téged, csatlakozz hozzánk!  

Namaste!

Mikóczi Ferenc - Vulkán Társulás, elnök

A bejegyzés trackback címe:

http://vulkantarsulas.blog.hu/api/trackback/id/tr9313259649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.