Miért nincs kedvem tanulni?

"Mi értelme van ezt megtanulni?" "Soha az életben nem fogom ezt a tudást használni!" "Nem lexikon a fejem, hogy évszámokkal tömjem tele!" 

tanulas_miert_2_0.jpg

Szinte biztos, hogy valamelyik mondat már hagyta el a szádat, mikor ültél egy számodra unalmas órán. Röpködnek a fontos évszámok a történelemórán, a matekon egymás követik az "egyiptomi hieroglifákkal" teletűzdelt képletek, te pedig azon elmélkedsz, hogy mikor fogod ezeknek hasznát venni a való életben. Igaz?

Lássuk be, a mai oktatási rendszer sok sebből vérzik. Rengeteg az olyan tananyag, amivel kapcsolatban úgy érzed, hogy felesleges és nehezen értelmezhető. Ezáltal elveszted az érdeklődésedet és a tanulásra hatalmas teherként fogsz tekinteni. A belső motiváció helyét átveszi a külső motiváció. Innentől kezdve csak azért tanulsz, hogy megfelelj a szüleidnek és a tanár ne buktasson meg a félév végén.

Általános iskolában nem választhatod meg, hogy mit tanulsz. A középiskolában már lehetőséged van arra, hogy az érdeklődési körödhöz kapcsolódó tudást szerezz meg. Igaz, még ebben a korban is találkozol olyan tananyaggal, amit a hátad közepére kívánsz. Sőt még az egyetemeken is.

belső motivációt akkor érzed, ha érdeklődéssel fordulsz az adott tananyag felé, mikor kíváncsisággal tölt el a téma. Biztos éreztél már ilyet, és bizonyára a külső motivációt is megtapasztaltad. Például akkor, ha csak azért tanulsz, azért végzed el a házi feladatot, hogy jó jegyet kapj, vagy ne csapjanak ki.

bored-classroom.jpg

Most, ha jobban belegondolsz, akkor élvezed igazán azt, amit csinálsz, ha belsőleg válsz motiválttá. Néhány apró trükkel a külső motivációt át tudod formálni belső inspirációvá. Mindössze a gondolkodásmódodon változtatsz és meg is van. Ehhez most adok neked pár tippet:

  • Ne az legyen a célod, hogy mindenből szín jeles légy. Mindenkinek megvannak a maga erősségei, ahogy neked is. Lehet, hogy gyorsan tanulsz nyelveket, de a matematikával és a fizikával nehézségeid vannak. Ha az lesz a célod, hogy matekból is egyesed legyen (Szlovákiában az egyes a legjobb és az ötös a legrosszabb osztályzat), miközben lehet csak hármasra tudod, akkor ezt az osztályzatot tűzd ki maga elé. Ellenkező esetben, ha nem jön össze, akkor még inkább elveszted az érdeklődésed. Röviden, a teljesítmény nem az egyesért történik, hanem azért, hogy meglegyen a siker érzete.
  • Hosszútávon gondolkodj. Tehát, ha vannak hosszútávú céljaid, és tudatosítod, hogy ezek eléréséhez szükséges a kötelező - sokszor unalmasnak és értelmetlennek tűnő - feladatok   elvégzése, akkor meg fogod csinálni. Lehet izzadva és fogcsikorgatva, de ki fogod bírni. Gondolj úgy magadra, mint egy élsportolóra. Szerinted a felkészülés alatt, mikor már minden porcikájuk fáj, nem gondolnak arra, hogy elég volt és mennének inkább bulizni? Dehogynem! És mit gondolsz, miért nem teszik? A nagy álmukért inkább lemondanak a pillanatnyi élvezetről egy nehezebb ösvényért, ami viszont a célhoz vezet.
  • Minden új tudás megszerzésével érezd azt, hogy több lettél. Amikor alkalmassá váltál egy feladat elvégzésére, amikor megéled, hogy a témában „szakértő vagy”, és gyarapodtál valamivel. Ez tovább ösztönöz a tanulásban is.

shutterstock287191085.jpgAmi pedig a legnagyobb lökést fogja adni a tanuláshoz, ha rájössz, hogy miért tanulsz. Sok olyan sikeres ember van, aki nem járt egyetembe vagy nem kapott oklevelet. Ez nem azt jelenti, hogy tanulás nélkül érvényesültek, csupán azt, hogy nem kaptak róla papírt. Azonban ne felejtsd, hogy nagyon nyitott és tanulékony emberekről van szó, akik éhesek a tudásra. Amit hasznosnak vélnek a boldoguláshoz, abba minden energiájukat beleölik. Megszállottan kutatják a megoldásokat, és nem félnek tanácsot kérni.

Azt, hogy számodra mi értelme van a tanulásnak csak te tudhatod. Ez attól függ, hogy milyen céljaid, nagy álmaid vannak, amiket el akarsz érni. Ugyanis ez az alap, hogy legyen célod, amiből a motivációt meríted. Azt nem tudom neked megmondani, hogy miért tanulj, abban viszont tudok segíteni, hogy megtaláld a célodat. Nincs más dolgod, mint jelentkezni a 2018. július 6.-8. megrendezésre kerülő III. Életmód Táborba. Annyit ígérhetek, hogy egy új nézőpontot fogok neked adni a tanulásról, ami után már magadtól fogsz hozzá kedvet kapni. Olyan tudás birtokába kerülhetsz, amivel képes leszel átformálni az eddigi életed.

"A tanulás a legerősebb fegyver, amivel megváltoztathatod a világot." Nelson Mandela

Várunk Téged, csatlakozz hozzánk!

vulkan.tarsulas@gmail.com

vulkan.zdruzenie@gmail.com

Namaste!

Mikóczi Ferenc - Vulkán Társulás, elnök

A bejegyzés trackback címe:

https://vulkantarsulas.blog.hu/api/trackback/id/tr6413681956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Vulkán Társulás

A nagy Átalakulás

A Vulkán Társulás alapítójának, Mikóczi Ferencnek a könyvét, A nagy Átalakulást, itt tudod megrendelni!

a_nagy_atalakulas_3d.jpg

Friss topikok

  • evilwolf: Könnyű felismerni, a legtöbbje az. Több idő észrevenni a rendesebbjét. (2018.10.24. 16:38) Hogyan ismered fel a kétszínű embert?
  • Dzsontra Volta: Kevés helyet szeretek annyira a világon, mint Reykjavíkot, amikor először véletlenül oda keveredte... (2017.08.29. 21:29) Miért nem drogoznak az izlandi fiatalok?
  • maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Óvatosnak kell lenni, mert Cukorhegyiék gyorsan letiltják a antiliberális véleményt. (2017.08.10. 21:27) A posztolások veszélyei
  • A nagy ÁTALAKULÁS: @Krumpli Bogart: A hegycsúcsra tartva különböző úton haladhatunk, de az irány mindannyiunknak egy.... (2017.06.24. 09:14) Generációs szakadék
  • Vizilabda: A 80 -as években az ált. iskolában a szex felvilágosítás órán, amikor csak fiúk voltak jelen, nem... (2017.03.10. 11:01) Fiatalkori szexualitás
süti beállítások módosítása