Az ölelés ereje

Mit gondolsz mennyire fontos egy ölelés? Csak egy egyszerű gesztus vagy az érzelmek kifejezése? Tudod, hogy valójában milyen mélyebb jelentést hordoz magában?

oleles_fokep.jpg

Sokak életében olyan természetes, mint a levegő, addig mások csak ritkán érezhetik. Mindannyiunknak szüksége van arra, hogy fontosnak érezzük magukat, hiszen ez az egyik legelemibb emberi igényünk, amit elsősorban a párunkkal szeretnénk kielégíteni. De valójában nem csak a szerelmünk átkarolásával érezhetjük a melegséget, a felénk áradó pozitív energiát.

Sok éven át én is azt gondoltam, hogy csak a párunkat és a családtagjainkat lehet megölelni. Én magam nem is gyakran szoktam ölelkezni, mivel nagyon nyálasnak, érzelgősnek tartottam. Egészen 2012-ig, a már sokszor "megénekelt" Átalakulásom kezdetéig éltem ebben a hitben. Tisztán emlékszem az első önfejlesztéssel kapcsolatos budapesti rendezvényre, amin részt vettem. Ahol azt az egyszerű feladatot kaptuk, hogy öleljünk meg három ismeretlen embert a teremben. 

Én meg nagy szemekkel néztem, hogy most mi van? Milyen helyre kerültem? Kicsit még kétkedve, de belementem és akkor kezdtem megérteni, hogy miről szól valójában. Miért ódzkodunk egy olyan dolgoktól, amit ha mélyebben megértünk, akkor egy más nézőpontból kapunk választ? Ha megölelünk valakit, annak hatására az egész testünket átjárja egy jóleső érzés, ráadásul semmilyen külsődleges dolog nem kell hozzá, hiszen mindig ott van kéznél.

oleles_pexels.jpegIdővel világossá vált számomra, hogy az ölelés a kommunikációnak egy olyan formája, amivel egyszerűen bármit kifejezhetünk, amit nem tudunk, vagy nem akarunk szavakba önteni, és ami még hozzá tartozik, hogy sosem marad viszonzatlanul. Hab a tortán, hogy még gyógyír is a léleknek.

Lehet még te sem gondoltál bele, hogy az ölelés mekkora erőt rejt magában. Főleg igaz ez a mai világunkra, amikor az emberi kapcsolatok, és a fizikai kontaktus kezdenek a háttérbe szorulni. A személyes beszélgetések helyét átveszik a online pötyögések és a videochat-es társalgások. Ezzel pedig pont az egyik legfontosabb tényező a valódi emberi kapcsolatok kerülnek a süllyesztőbe.

Szép lassan a fiatalok a telefonjaikhoz hasonlóan átváltanak android üzemmódba. Elfelejtik kezelni az emberi kapcsolatokat, az érzelmeik felismeréseit és kimutatását. Keményen hangzik és sötét jövőképet fest le, de egy olyan kor képe kezd kirajzolódni, mikor egy kisgyermek az anyukája helyett inkább egy tabletet ölelget.

Biztosra veszem, hogy nem mondok újat azzal, hogy az ölelés kellemes érzés a léleknek. Bizonyára már te magad is átélted. Viszont, ha azt mondom, hogy a fizikai testedre is nagyon pozitív hatásokat fejt ki? Hihetetlennek hangzik? Pedig igaz, ezek bizonyított tények, amelyeket meg is osztok veled.

17309065_1220128571428463_1058470496061483971_n.jpgKépzeld el, hogy az ölelés képes csökkenteni a magas vérnyomást, az egyik legjobb természetes gyógyszer a stressz kezelésében. Arról nem is beszélve, hogy elősegíti a szolidaritást, a bizalom és a biztonságérzet kialakulását. Úgy akár, egy csecsemő az édesanyja karjában. 

Szinte szükségszerű velejárója, hogy az ember közben lelassul, lélegzik pár mélyet, átadja magát a másiknak. Ez türelemre és odafigyelésre tanít, ugyanis aki nem felületesen ölel, az odafigyel a másikra, megérzi őt, és ad magából egy keveset.

Egy ölelés sokkal többet jelent, mint két test érintkezése. A mélyebb jelentése, hogy nem félsz közel kerülni egy másik emberhez, el tudsz lazulni, egy védett helyen érzed magadat, ahol megértenek. Paulo Coelho szívhez szóló gondolata szerint: "valahányszor szívből átölelünk valakit, egy nappal meghosszabbodik az életünk".

A mi  életünkben ezért lett az ölelés egy teljesen természetes köszönési forma. Gondolok itt a családomra, a barátaimra, a munkatáraimra és az egész Vulkán Társulásra. Minden találkozónkon szívből jövő öleléssel köszöntjük egymást. Tudjuk, hogy mennyire fontosak az őszinte kapcsolatok és az érzelmek kifejezése.

oleles_lacross.jpeg

Ezt tanítjuk és adjuk át a hozzánk érkező fiataloknak. Azt, hogy ne féljenek kimutatni az érzelmeiket és tudják kezelni a feléjük áramló behatásokat. Eddig minden alkalommal boldogan tapasztaltuk, hogy mennyire gyorsan képesek megnyílni egy olyan közegben, ahol érzik a bizalmat.

Minden ember természetes igénye, hogy szeretve érezze magát. Az első lépés viszont, hogy mi szeressük magunkat. Ehhez pedig nélkülözhetetlen az önismeret és elfogadás. Ezt is tanítjuk a hozzánk érkező fiataloknak. Ezt te magad is megtapasztalhatod és velünk együtt átérezheted 2018. július 6.-8. között a III. Életmód Táborban. Nincs más dolgod, mint az alábbi linken regisztrálni, eljönni és elsajátítani egy olyan tudást, ami teljesen átformálja az életed. Soha többé nem leszel ugyanaz az ember, aki korábban voltál.

Nem kell hinned a szavamnak, higgy a saját szemednek. Várunk Téged, csatlakozz hozzánk!

"A saját magad boldogsága érdekében a mai napon ölelj meg valakit és mond el neki, hogy mit érzel. Hidd el, csodálatos dolog fog utána történni. Az ölelés gyógyír mindenre!"

Namaste!

Mikóczi Ferenc - Vulkán Társulás, elnök

A bejegyzés trackback címe:

https://vulkantarsulas.blog.hu/api/trackback/id/tr7913825504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Vulkán Társulás

A nagy Átalakulás

A Vulkán Társulás alapítójának, Mikóczi Ferencnek a könyvét, A nagy Átalakulást, itt tudod megrendelni!

a_nagy_atalakulas_3d.jpg

Friss topikok

  • evilwolf: Könnyű felismerni, a legtöbbje az. Több idő észrevenni a rendesebbjét. (2018.10.24. 16:38) Hogyan ismered fel a kétszínű embert?
  • Dzsontra Volta: Kevés helyet szeretek annyira a világon, mint Reykjavíkot, amikor először véletlenül oda keveredte... (2017.08.29. 21:29) Miért nem drogoznak az izlandi fiatalok?
  • maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Óvatosnak kell lenni, mert Cukorhegyiék gyorsan letiltják a antiliberális véleményt. (2017.08.10. 21:27) A posztolások veszélyei
  • A nagy ÁTALAKULÁS: @Krumpli Bogart: A hegycsúcsra tartva különböző úton haladhatunk, de az irány mindannyiunknak egy.... (2017.06.24. 09:14) Generációs szakadék
  • Vizilabda: A 80 -as években az ált. iskolában a szex felvilágosítás órán, amikor csak fiúk voltak jelen, nem... (2017.03.10. 11:01) Fiatalkori szexualitás
süti beállítások módosítása