Mi az igazság a drogokról? - I. rész

drogok_1.jpg

Az utóbbi időben több alkalommal is foglalkoztam a drogokkal és a tinédzserekre gyakorol hatásával.

Ez nem véletlen, ugyanis meglátásom szerint a drog az egyik legnagyobb veszély a mai fiatalokra nézve. A legtöbben nincsenek tisztában vele, hogy milyen következményekkel jár a rendszeres (néhány esetben akár az egyszeri) drogfogyasztás. Lehet, szerintük ez csak egy jó buli, mindaddig, amíg nem szembesülnek az igazsággal.

A Vulkán Társulással a fiatalok motiválása és fejlesztése mellett ezekre a veszélyekre is fel akarjuk hívni a figyelmet.

A mostani bejegyzésem egy két részből álló poszt első fele. Ezen két bejegyzésem célja, hogy tisztább képet adjak a drogok fajtáiról és azok szervezetre kifejtett hatásáról.

Marihuána

A fű az egyik legelterjedtebb és legtöbbet használt drog. Általában cigarettát sodornak belőle és a "jointot" elszívják, de fogyasztják teaként, ételekbe keverve vagy vízipipában elszívva.

marijuana.jpg

A marihuánát használók szinte mindig azt mondják, hogy azért használják, mert ellazítja őket, és a meglátásuk szerint ez amúgy is csak gyenge drog és nem is annyira káros a szervezetre. 

Ezzel az érveléssel csak az a gond, a "mariska" gyakran jóval erősebb, mint régebben volt. A termesztési technológiák és a magvak megfelelő kiválogatása erősebb kábítószert hozott létre. Ebből kifolyólag az utóbbi években a fiatalok körében nőt azon balesetek száma, amelyek összefüggésbe hozhatóak a marihuána fogyasztásával.

Azt se felejtsük el, hogy már rövidtávon hat az ember életvitelére. Befolyásolja az időérzéket, látást, hallást és erősen kihat az iskolai teljesítményre. A marihuána hatására romlik az emlékezet és a problémamegoldó képesség. Hosszútávon pedig a pszichózis tüneteit okozhatja, károsítja a tüdőt és a szívet

Ezen felül a test elkezd toleranciát kifejleszteni a droggal szemben. Egy idő után a fogyasztó azt érzi, hogy a gandzsa "már nem működik" ami arra késztetheti a fogyasztót, hogy erősebb szerhez nyúljon ugyanannak az érzésnek eléréséhez.

Alkohol

28935_9_500x414.jpegSokan nincsenek tisztában vele, de bizony az alkohol is drog (gyakran keverik a drog és az kábítószer fogalmát). Mind közül a "piát" a legegyszerűbb beszereznie a fiataloknak. De ez így volt a mi időnkben is és valljuk be, szinte mindannyian berúgtunk már legalább egyszer az életben. 

Viszont mikor lassan naponta látok utcán fetrengő részeg srácokat és egymás után kerülnek fel a Facebookra a "kómás" tinilányokról készült képek, akkor már elgondolgodik az ember, hogy valami nincs rendben.

Egy fiatal, fejlődésben lévő szervezetre az alkohol károsabb, mint egy felnőtt esetében. És tegyük hozzá a legtöbben nem ismerik a mértékletesség fogalmát és addig isznak, míg "IHB buli" (iszunk-hányunk-belefekszünk) lesz a vége. Fontos, ha tudatosítjuk, ha valaki minél fiatalabb korban kezd el alkoholizálni, akkor nagyobbá válik annak az esélye, hogy felnőttként alkohol problémái lesznek

Ecstasy

Folytassuk a sort egy "klasszikus" partidroggal.

ecstasy4.jpg

Az "eki" egy mesterségesen előállított kábítószer, amihez a készítői  bármit képesek hozzáadni, például koffeint, amfetamint sőt akár kokaint is.

Általában tabletta formájú, különböző színűek. Könnyű felismerni, mert sokszor rajzfilm figurák vannak rajtuk. 

Az ecstasy hatása hasonlít a hallucinogénekéhez és stimulánsokhoz. Alkohollal fogyasztva különösen veszélyes, akár halálhoz is vezethet. A "tabi" befolyásolja az ítélőképességet, zavarodottságot okoz, súlyos esetekben pedig depresszióhoz és paranoiához vezet. Hosszútávú fogyasztásnál pedig fennáll a maradandó agykárosodás veszélye.

Inhalánsok

Vagyis hétköznapi szóval a "szipu". Ide tartoznak azok a vegyi anyagok, amelyek sok háztartási termékben megtalálhatóak, mint például az aeroszolos flakonok, tisztítószerek, ragasztók, festékek, hígítók. Ezeknek a gőzeit szippantják be ami kábultság érzést okoz a használónál. 

17515458_1055616_aec7b03fdcd1dd3bc1c8b8fc14b90f50_wm.jpg

A szipu az agyra hat és amikor az orron vagy szájon át lélegzik be a gőzöket, azok az oxigénhiányt hoznak létre.

Ennek következtében testi és szellemi károsodást okozhatnak, a szívet gyorsabb és rendszertelen dobogásra készteti. A tartós használat izomsorvadáshoz, valamint az izmok tónusának  és erejének gyengüléséhez vezethetnek. 

Ez egy olyan kábítószer, ami kivételesen nem a határok megnyitása után jutott el hozzánk. Sőt Nyugat-Európában nem is igazán elterjedt, az egykori keleti blokk országaira a jellemző, mivel ezekhez könnyen hozzá lehetett jutni.

Első körben ezek a drogok kerültek a terítékre. Sok esetben enyhe drogoknak nevezi őket a köznyelv, de láthatjuk, hogy már ezek is milyen káros hatást gyakorolnak a szervezetre.

A következő héten pedig a "nehéz fiúkkal", a kemény drogokkal folytatom a posztomat.

Kérlek akkor is tarts velem.

Namaste!

Mikóczi Ferenc - alapító, elnök

A bejegyzés trackback címe:

https://vulkantarsulas.blog.hu/api/trackback/id/tr2612790824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Vulkán Társulás

A nagy Átalakulás

A Vulkán Társulás alapítójának, Mikóczi Ferencnek a könyvét, A nagy Átalakulást, itt tudod megrendelni!

a_nagy_atalakulas_3d.jpg

Friss topikok

  • evilwolf: Könnyű felismerni, a legtöbbje az. Több idő észrevenni a rendesebbjét. (2018.10.24. 16:38) Hogyan ismered fel a kétszínű embert?
  • Dzsontra Volta: Kevés helyet szeretek annyira a világon, mint Reykjavíkot, amikor először véletlenül oda keveredte... (2017.08.29. 21:29) Miért nem drogoznak az izlandi fiatalok?
  • maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Óvatosnak kell lenni, mert Cukorhegyiék gyorsan letiltják a antiliberális véleményt. (2017.08.10. 21:27) A posztolások veszélyei
  • A nagy ÁTALAKULÁS: @Krumpli Bogart: A hegycsúcsra tartva különböző úton haladhatunk, de az irány mindannyiunknak egy.... (2017.06.24. 09:14) Generációs szakadék
  • Vizilabda: A 80 -as években az ált. iskolában a szex felvilágosítás órán, amikor csak fiúk voltak jelen, nem... (2017.03.10. 11:01) Fiatalkori szexualitás