A fiatalok számára mi az őszinteség?

A fiatalok számára mi az őszinteség? Jó a kérdés?

oszinteseg.jpg

A világ változik, vele együtt mi is változunk. Így hát sok mindenben különbözünk szüleinktől, nagyszüleinktől. Miért mondom ezt olyan biztosra? Az Életmód Táborainkban megélt tapasztalataimból merítek.

A generációk közötti különbséget legjobban az igazság eltitkolásában fedezhetjük fel igazán. A régi világban féltek hazudni. Miért is? Mert tartottak a hazugsággal járó átkoktól, hiedelmektől, babonáktól. Manapság pedig, mintha már elfogadottá, természetessé vált volna a füllentés, csúsztatás, lódítás.

A magam példáját felhozva, akkor gyorsult fel igazán az Átalakulásom menete, amikor elkezdtem teljesen őszinte lenni, először magamhoz, majd a külvilághoz is. Persze alapból a "betyár becsületem" mindig meg volt. Erről bővebben olvashatsz A nagy Átalakulás című könyvemben. Miután láttam, hogy ez a helyes mód, enélkül nem tudsz fejlődni, fokozatosan beépítettük az őszinteséget a rendezvényeink programjába. Ma már odáig jutottunk, hogy ez képezi a foglalkozások alapját, ez a masszív pillér, amire tudunk építkezni. Legyen szó az Életmód Táborról, az Élményfutásról, vagy az iskolai workshopokról.

oszinteseg_1.jpg

Úgy gondolom, hogy az őszinteség hiánya nagy mértékben visszavezethető a különböző csatornákon, vagy média platformokon eladott termékek hamis reklámjaihoz. Ezzel nem azt akarom állítani, hogy hazudnak, csak olyan zseniálisan átformálják az igazságot, hogy nem lehet őket számon kérni.

Említhetnénk itt a közösségi hálót, ahol a fiatalok napjuk nagy részét tötlik, egy virtuális világban. Erről már több felmérés készült különböző kutatócsoportok által, hogy ezek a fiatalok nehezebben szólítják meg társaikat a való életben. Rátértek a kommunikációs és társkereső applikációkra, ahol bátran kimondhatják, amit akarnak, mert az avatár mindent elbír. Főleg, ha nem tudjuk ki van mögötte. Viszont említhetném az ellenkezőjét is, amikor olyan kendőzetlenül kivetkőznek, hogy az egész világgal megosztják azt, aminek a "lelkük rejtekében" kellene maradnia.

Az őszinteség ellentéte a hazugság. De itt is vannak különböző fokozatok. Biztosan hallottad már a kegyes hazugság kifejezést. Én úgy gondolom, hogy ez a gyerekkor része, amikor azt mondják a szülők, hogy a gólya hozza a kisbabát és a Jézuska a karácsonyi ajándékot. Ezen felül szélsőges esetekben felnőtt korban is használjuk, ha például egy halálos beteg hozzátartozónknak nem akarjuk elmondani, hogy már csak napjai vannak hátra. Ha jószándékból ered, akkor ezzel semmi baj nincs, de ha úgy adunk elő dolgokat, ahogy a saját etikánk szerint hisszük, - ami szülői mintából táplálkozik - akkor a belső világunk a külső önmagunkkal szemben csak önámítás.

0920_lies.jpg

Ez az ember örömvágyait juttatja kifejezésre és nem törekszik a tényleges igazság megismerésére. Ha netán felismerted ezt magadban, akkor ne ess kétségbe, mert ha valaki következetes, és következetesen őszinte, akkor az önámítást felváltja a valós, igazi énje. A külső világod ezáltal a belső világod valós, tiszta tükörképévé válik.

"Az ember akkor legkevésbé önmaga, ha saját alakjában beszél. Adj neki álarcot s az igazságot fogja mondani." Oscar Wilde

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzésem. Ha szeretnél még többet megtudni a Vulkán Társulás munkájáról, céljairól, akkor kövess minket a Facebookon és bátran vedd fel velünk a kapcsolatot.

Namaste!

Mikóczi Ferenc - Vulkán Társulás, elnök

A bejegyzés trackback címe:

https://vulkantarsulas.blog.hu/api/trackback/id/tr8914566644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Vulkán Társulás

A nagy Átalakulás

A Vulkán Társulás alapítójának, Mikóczi Ferencnek a könyvét, A nagy Átalakulást, itt tudod megrendelni!

a_nagy_atalakulas_3d.jpg

Friss topikok

  • evilwolf: Könnyű felismerni, a legtöbbje az. Több idő észrevenni a rendesebbjét. (2018.10.24. 16:38) Hogyan ismered fel a kétszínű embert?
  • Dzsontra Volta: Kevés helyet szeretek annyira a világon, mint Reykjavíkot, amikor először véletlenül oda keveredte... (2017.08.29. 21:29) Miért nem drogoznak az izlandi fiatalok?
  • maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Óvatosnak kell lenni, mert Cukorhegyiék gyorsan letiltják a antiliberális véleményt. (2017.08.10. 21:27) A posztolások veszélyei
  • A nagy ÁTALAKULÁS: @Krumpli Bogart: A hegycsúcsra tartva különböző úton haladhatunk, de az irány mindannyiunknak egy.... (2017.06.24. 09:14) Generációs szakadék
  • Vizilabda: A 80 -as években az ált. iskolában a szex felvilágosítás órán, amikor csak fiúk voltak jelen, nem... (2017.03.10. 11:01) Fiatalkori szexualitás