Miért fejlődnek nálunk gyorsabban a gyerekek?

2018. szeptember 17. - Vulkán Társulás

Szerinted mi lehet az oka, hogy azok a fiatalok, akik részt vesznek a táborainkban gyorsabb ütemben fejlődnek a hasonló korú társaiknál? Mi az, amit mi másképp csinálunk?

fejlodes_nalunk.jpg

Az első, amit mi átadunk a gyerekeknek a stabil alap, amire tudnak építkezni. Ez pedig az őszinteség. Mondhatom, hogy lassan hagyományosan ezzel indítjuk az Életmód Táborainkat. Hiszen lássuk be, mi felnőttek is nagyon könnyen hazudunk másoknak, és ami még fontosabb magunknak is. A gyerekeknél pont ugyanez a helyzet. Gondolj csak vissza a gyerekkorodra, hány alkalom ugrik be, amikor nem voltál őszinte a szüleiddel, tanáraiddal, barátaiddal vagy saját magaddal?

Ez az első fal, amit le kell bontaniuk a gyerekeknek, és nekünk felnőtteknek is, ha valóban fejlődni akarunk. Itt nem csak a kimondott mondatokra gondolok, hanem a viselkedésre is. Játszhatunk egy szerepet, álarc mögé bújva. Viszont így nem tudunk fejlődni, előre haladni, többé válni.

Két éve rendszeresen tartok fiataloknak és felnőtteknek előadásokat. Ez idő alatt megfigyeltem, hogy a gyerekek mennyivel gyorsabban teszik magukévá ezt a tudást, ezt a világlátást. Sokkal nyitottabbak és kisebb bennünk az ellenállás az új ismeretek iránt. Pont ezért mindössze másfél óra elég volt ahhoz, hogy a legtöbb gyermeknél lebontsuk ezt a falat. Az első alkalommal engem is meglepett, hogy ez milyen gyorsan ment. Ezzel megteremtették saját maguknak azt a mély és szilárd alapot, amelyre most már bátran lehet építkezni egyre magasabbra, magasabbra és magasabbra...

Persze egy biztos alap még önmagában nem elég ahhoz, hogy szép nagy várat fel tudjunk építeni. Ehhez szükség van egy tervre is, ami a gyermekeink esetében az álmaik, a céljaik. Sajnos, ha körbenézünk azt látjuk, hogy a legtöbben célok, álmok nélkül sodródnak. Ahogy egyre több lehetőség nyílik meg előttük, ők úgy érzik egyre elveszettebbnek magukat. Ha így folytatódik félő, hogy "elfelejtenek" álmodozni, álmok nélkül pedig nem tudnak célokat kitűzni maguk elé. Nálunk megkapják ezt a tervet, egész pontosan azt, hogy ők hogyan tudják a sajátjukat kidolgozni és megvalósítani. Lépésről lépésre haladunk végig a folyamatokon.

img_20180706_165654.jpg

Szóval az alap és terv elkészült, most már jöhetnek a vár építőelemei. Miénk lehet a világ legjobb terve, a legnagyobb célja, viszont ha nem kapjuk meg az eszközöket, akkor csak gyönyörködhetünk benne. Pont ezek azok az elemek, amelyeknek szerves részét kéne képezni a mai oktatási rendszernek. Ezzel szemben még a "kanyarban sincs"... Hiszen hiába tanulnak meg a diákok deriválni, integrálni, ha nem tudják hogyan számítsák ki a kamatokat, hogyan kell befektetni vagy megtakarítani. Bemagolhatják Napoleon életrajzát, miközben azt nem tudják hogyan lehetnek sikeresek és boldogok.  Lehet heti 3-4 testnevelésóra, viszont mi haszna, ha egészséges életmódról szinte semmit nem tanítanak meg nekik. És persze nem tanítják meg őket tanulni.

Furán hangozhat, de a tanulási készség nem egy velünk született adottság. Ezt ugyanúgy meg kell tanulni, mint járni, beszélni, olvasni. Mivel ezt nem kapják meg, ezért sok gyermek már pár hónap után megutálja az iskolát és a tanulást. Pedig a gyerekek szeretnek tanulni, hiszen minden ember belső késztetése, hogy többé, jobbá váljon. Viszont, ha ehhez nem kapja meg a segítséget, akkor hiába várjuk a csodát...

Rengeteg sebből vérzik a mai rendszer. Kezdve azzal, hogy a "mai" kifejezés egy száz éves metódust takar,  folytatva a túlzsúfolt tanítási napokkal és a rengeteg felesleges tudásanyaggal, egészen addig, hogy egy sémával próbálnak minden diákot tanítani. A legtöbb pedagógus hiába próbál meg újítani, más módszereket bevezetni, ha egyszerűen meg van kötve a keze. A törvényhozóknak és a rendszer megalkotóinak kell felismerniük, hogy a gyerekek különböznek. Egy művészt és egy matematikust sem lehet egy mércével, vagy egy pontozási rendszerrel mérni, akkor hogyan várhatják/várhatjuk el, hogy egy módszerrel tanítsák őket? 

Én úgy látom, hogy ez a rendszer egy futóhomokra épült vár, amely egyelőre még áll, de már látszanak rajta az egyre mélyebb repedések. Végül előbb vagy utóbb, de biztosan össze fog omlani az egész.

Minden gyermek egy tehetség, mindegyikben lakozik egy dolog, amivel ki tud tűnni. Csak felszínre kell hozni. Ehhez pedig nagyon fontos, hogy az a gyermek szeressen tanulni. Mi erre dolgoztuk ki a "játszva tanulás" technikáját. A lényege, hogy az érzelmek összpontosítva adjuk át a tudástSok vizuális anyagot használunk, gyakorlatokat csinálunk és teljesen bevonjuk a gyerekeket a tanításba. Semmit nem erőltetünk rájuk, úgy tanítunk, ahogy tanulni tudtak. Mindent példákkal szemléltetünk nekik a saját mindennapjaikból. Ezáltal sokkal gyorsabban megy át a tudás. És ezek az ismeretek évek múlva is megmaradnak a fejekben.

A mi meglátásunk és a tapasztalatunk alapján sokkal könnyebb és élvezetesebb ezzel a hozzáállással tanítani a fiatalokat. Egy diák örömmel fogja magához venni az új tudást, ha megérti milyen gyakorlati haszna származik ebből, és mindeközben összhangba kerül saját magával is. Ha a tanulásra nem egy feladatként, vagy szükséges rosszként fog tekinteni, akkor nem fogja teljesen kimeríteni. Mivel jó érzések töltik el közben, ezért az energiája belülről fog jönni. Nem lesz szüksége külső tényezőkre, internetre, Messengerre, esetleg energia italokra, hogy jól érezze magát. Ezáltal élete végéig folytatni fogja a tanulást.

futas_dobogo.jpg

A 2018-as III. Életmód Tábor után hetekig kaptunk a szebbnél szebb visszajelzéseket a táborozóktól és a szülőktől, ami ismét megerősített minket, hogy szükség van a munkákra. Elhozzuk a fiataloknak azt a tudást, azt a módszertant, amivel elérhetik a boldog és kiegyensúlyozott felnőtt életet. A következő programunkon 2018. szeptember 22-én a III. Élményfutás Csapatban rendezvényünkön a saját szemeddel is meggyőződhetsz a Vulkán - tehetséggondozó társulás céljának a fontosságáról. Csatlakozz hozzánk és élj át velünk egy fantasztikus napot!

Várunk Téged!

Namaste!

Mikóczi Ferenc - Vulkán Társulás, elnök 

 

A sikeres tanulás tanulható?

Vajon meglehet tanulni tanulni? Mit gondolsz, mi az emberek egyik legtermészetesebb vágya, ösztöne?

sikeres_tanulas.jpg

A mai bejegyzésem Lantos Mihály pedagógussal készített interjúja alapján készült, amelyben a tanulás tanulásáról beszélt. Az elhangzottak nagyon hasonlítanak a Vulkán Társulás nézeteihez, ezért úgy döntöttem megosztom veletek.  

Valahol legbelül mindenki arra vágyik, hogy több legyen, fejlődjön és megértse a világot, ami körülveszi. Röviden arra, hogy tanuljon. Majd iskolába kezd járni, és azt látjuk, hogy fokozatosan megutálja a tanulást. Sok esetben a diákok még csúfolják is azokat a diákokat, akik mindent beleadnak a tanulásba. Eminensnek, strébernek nevezik őket. Ennek az eredménye pedig, hogy kilátástalan, önbizalomhiányos, önmaguktól és másoknak hülyének tartott, sikertelen fiatalok kerülnek ki az iskolákból. Egy olyan világtársadalom jövőjét festi le, ahol egyre kevesebb az okos, tájékozott, tájékozódni képes és egyre több a tájékozatlan, vezetésre szoruló ember.

A tanulás nem egy velünk született képesség és az iskolarendszer sajnos ebben nem ad segítséget. 2018-ban még mindig a porosz módszert alkalmazva próbálják átadni a tudást a fiataloknak, úgy mint a dédapáink idejében. Miközben az tananyag, az ismeretek a sokszorosára növekedett. A diákok pedig rákényszerülnek a magolásra, ami a lehető legrosszabb formája a tanulásnak. Unják, utálják és nagyon gyorsan elfelejtik. Magyarul az iskolának tanulnak, nem az életnek.

Például vegyünk egy olyan diákot, aki bukásra áll matematikából. Ez még nem jelenti biztosan azt, hogy nincs érzéke az adott tantárgyhoz. Attól még, hogy nem tanult meg tanulni, attól még, hogy rosszak a módszerek, amikkel tanítják és számon kérik, ez a gyermek még lehet zseni is az adott tárgyban. A világ rengeteget fejlődött 100 év alatt. Tudomány lett a tanulásmódszertan és számos eszközt talált arra, hogy segítse a tanulásunkat, ezeket azonban nagyon kevesen használják és még kevesebben oktatják.

lantos_mihaly.jpg

Lantos Mihály

Lantos Mihály szerint nem kellene egy plusz tantárgyat bevezetni az amúgy is hosszú iskolanapokba. Elég lenne mindössze két napot rászánni arra, hogy megtanítsák a fiataloknak hogyan használják az agyukat, hogyan alakítsanak ki jó tanulási stratégiákat, hogyan legyenek kreatívak, jobb agyféltekések, hogyan tanuljanak kontextusban, hogyan alakítsák ki a tanuláshoz megfelelő és motiváló környezetet.

Ez olyan, mint kijelölni egy feladatot és nem adni hozzá szerszámot. Ha a diák ki tud egyet fejleszteni: jó, sikeres lesz. Ha nem tud, ha elakad: sikertelen lesz, megutálja a tanulást, elhiszi, hogy hülye és leszakad. Pedig nem benne van a hiba – csak nincs meg a jó eszköze.

Időnként tanároknak is tart előadást akik nagyban támogatják a törekvéseit. A huszonegyedik században nem lehet a régi, poroszos módszerekkel használható tudást átadni. Azok az országok – például Finnország -, amelyek rájöttek erre, messze előzik a világot. Nekünk is több teret kell engednünk a kreativitásnak, a diák egyéniségének, a személyre szabott igényeinek. A tanárok számára pedig ez nem plusz feladat, hanem felszabadulás: kevesebbet kéne küszködni a “rossz tanulókkal” és emberségesebb lenne az iskola, ahova szeretnének járni a diákok.

Néhány egyszerű módszer bevezetésével már nagy eredményeket lehet elérni. Ilyenek például a fantázia szerepének növelése, színek használata a jegyzeteléshez és játékos tanulás – mert amit élvezünk, azt jobban és könnyebben megtanuljuk.  A test képessé tétele az ismeret befogadására a megfelelő üzemanyagok biztosításától (oxigén, testmozgás, víz, tápanyagok) a tudatos és rendszeres pihenőkön keresztül a támogató környezet kialakításáig. A stresszkezelés beépítése a tanulásba és a számonkérésbe – hogyan maradj nyugodt vizsgahelyzetben is. A célok meghatározása, tervezés és szervezés ezek eléréséhez. hihetetlenül nagy a társadalmi és az egyéni fontossága annak, hogy a diákok ki tudják hozni magukból, ami bennük rejlik.

20205861_1341894589251860_796701925_o.jpg

Ahogy a cikkem elején írtam, láthatod, hogy a mi nézőpontunk nagyon sokban hasonlít Lantos Mihály elképzeléseihez. Ma már nem lehet ugyanazt a módszert használni az oktatásban, mint 100 évvel ezelőtt. A világ megváltozott és ezt a rendszer kidolgozóinak is fel kell ismerniük.

Mi is folytatjuk tovább a megkezdett munkánkat. Elhozzuk a fiataloknak azt a tudást, azt a módszertant, amivel elérhetik a boldog és kiegyensúlyozott felnőtt életet. A következő programunkon 2018. szeptember 22-én a III. Élményfutás Csapatban rendezvényünkön a saját szemeddel is meggyőződhetsz a Vulkán - tehetséggondozó társulás céljának a fontosságáról. Csatlakozz hozzánk és élj át velünk egy fantasztikus napot!

Várunk Téged!

Namaste!

Mikóczi Ferenc - Vulkán Társulás, elnök 

5+1 érdekes tény a futásról

Arra gondoltam, hogy egy kérdéssel indítom a bejegyzésem, mégpedig: "Ki szeret futni?". Viszont egy gyors közvéleménykutatás után végül elvetettem ezt az ötletet. Ugyanis nagyon kevesen válaszolták, hogy szeretnek futni.

5_1_teny_futas.jpg

Valójában nem igazán lepett meg, hogy sokan ódzkodnak a testmozgás eme formájától. Ide sorolhatnám akár a régi önmagamat is. Fiatal koromban rendszeresen sportoltam, viszont a futásért már akkor sem voltam oda, mert szúrt az oldalam és alig kaptam levegőt. Én a testépítésre fókuszáltam és barátaimmal kialakítottunk egy saját kis edzőtermet. A kicsit vedd szó szerint, mert a helyiség akkorka volt, hogyha ketten edzettek bent, a harmadiknak ki kellett mennie, hogy elférjünk. Télen ez különösen "nagy élvezet" volt.  A súlyzókat saját magunk gyártottuk kerekekből és beton tömbökből. Ezért előfordult, hogy a súlyzók két vége között akár 2 kg eltérés is volt.

Majd, miután megnősültem 20 évig hanyagoltam a rendszeres sportolást. Ennek az okait és a hátterét részletesen leírom A nagy Átalakulás című könyvemben. 5 évvel ezelőtt viszont úgy döntöttem, ez így nem mehet tovább. Jó 20 kg felesleggel ismét elkezdtem heti 4 alkalommal sportolni, amit a mai napig is folytatok. Mindezt pedig a futással kezdtem. Elhiheted, hogy az elején nem volt egyszerű, de most meg volt a motivációm és nagyon gyorsan sikerült túllendülnöm ezen a kellemetlenségen.

A saját példámmal szerettem volna bemutatni, hogy a futást sosem késő elkezdeni. Extra segítségként még megosztok veled 5+1 érdekes tényt a futásról, amelyek neked is megadhatják a kezdő lökést

1. A futás élénkíti az elmét

Mi lehet ennek az oka? A futók agyának vérellátása jobb, így jobban tudnak koncentrálni. A rendszeres testmozgás az agyat is edzi, javítja a koordinációs képességet. Ráadásul futás közben a jobb és a bal agyfélteke szinkronba kerül, aminek köszönhetően nagy mértékben javul a problémamegoldó képességed.

2. A sportolás elengedhetetlen a fogyáshoz

A Chicagoi Loyola Egyetemen korábban már tudományosan is igazolták, hogy a túlsúlyosak nem tudnak megszabadulni fölösleges kilóiktól, ha csak sportolnak, de nem diétáznak. Most azt is bebizonyították, hogy csupán diétával sport nélkül sem érhető el fogyás. A sport csökkenti a koleszterinszintet és a vérnyomást, erősíti az izmokat és a csontokat, és jót tesz a léleknek is.

futas_1.jpg

3. Megelőzi a daganatos betegségek kialakulását

A rendszeres sport jelentős szerepet játszik a daganatos betegségek megelőzésében. Amerikai felmérések igazolták, hogy azok a nők, akik rendszeresen sportolnak, és nem szenvednek alváshiányban, sokkal kevésbé hajlamosak a mellrákra. Ha naponta sportolsz, és legalább hét órát alszol, akkor csökkentheted a daganatok kialakulását, hiszen a rendszeres sport szerepet játszik a daganatos megbetegedések megelőzésében.

4. A futás erősíti a csontokat

Minden sport jót tesz a csontokat, de a futás az, ami meg is erősíti őket. Hat hónapon át teszteltek le nőket, akik heti háromszor futottak. Fél év alatt a csontsűrűségük három százalékkal nőtt meg.

5. A futás a hátnak is jót tesz

A futók ritkábban szenvednek hát- és ízületi fájdalmaktól, mint a lakosság többi része, a futás ugyanis nem csupán a lábizmokat, hanem a hát-, a has- és a törzsizmokat is igénybe veszi, erősíti.

+1. Sosem késő elkezdeni

A végére egy különlegességet tartogattam. Amint írtam, a futást sosem késő elkezdeni, mi sem bizonyítja jobban, mint Fauja Singh a legidősebb futó, aki teljesítette ezt a távot. 101 éves volt, amikor 2012-ben indult a London Marathonon, ahol 7:49:21-es időeredménnyel végzett. A legidősebb női futó ezen a távon Gladys Burrill, aki 92 évesen, 9:53:16-os eredménnyel teljesítette a 2010-es Honolulu Marathont.

fejlec_2_0_22.jpg

Találd meg magadban újra a gyermeket, akinek a mozgás örömet is okoz. Gyerekként a világ legtermészetesebb dolga szaladgálni, fára mászni, bújócskázni, mászókázni, kergetőzni. Ekkor még nem a napi sportszükséglet, a stresszűzés a motiváció, hanem kizárólag az öröm.

Ha ezek után kedvet kaptál egy kis kocogáshoz, akkor örömmel tudatom veled, hogy 2018. szeptember 22-én harmadik alkalommal is megrendezzük a nagy sikerű Élményfutás Csapatban terepfutó versenyünket. A sportolás mellett még új ismeretekre is szert tennél? Akkor itt a helyed! Nehogy lemaradj, regisztráld magad augusztus 31-ig!

Várunk Téged, csatlakozz hozzánk!

Namaste!

Mikóczi Ferenc - Vulkán Társulás, elnök

Az olvasás nem vész el, csak átalakul

Az utóbbi években, különösképpen az online médiumok megjelenésével teljesen átalakultak az olvasási szokásaink.

olvasas.jpg

Lassan elfelejtjük a hagyományos lineáris olvasást és helyette az online tartalmakat részesítjük előnyben. Kezdjük a könyvolvasással és egy eléggé lehangoló ténnyel. sajnos bizonyítható tény, hogy mind kevesebbet olvasunk. Az első ilyen típusú felmérés még az 1950-es években készült, amikor is a lakosság közel 60 százaléka olvasott el legalább egy kötetet évente. Ma mindössze minden harmadik ember olvas ki legalább egy kötetet évente.

Ebben természetesen szerepet játszik a televízió és a hangoskönyvek megjelenése. Már egyre több könyv érhető el hangoskönyv formájában, sőt akár már ingyen is a Youtube csatornákon. Ez a formátum főleg utazásnál, autóvezetésnél népszerű.

Viszont akik a hagyományos olvasást választják, már azok egyre része is áttért az elektronikus könyvekre. Az e-könyvek megjelenését az internet elterjedése hívta életre. A piacon rengeteg féle elektronikus könyv-olvasó eszközt találunk, több féle méretben, és változatos funkciókkal.

pexels-photo-289742.jpeg

Szintén utazás közben lehet számunkra nagyon praktikus, hiszen általában kisebb helyet foglal, mint egy hagyományos könyv. nem beszélve arról, ha több kötetet szeretnénk magunknál tartani. Gyakorlatilag olyanok, mint a miniatűr, személyes könyvtárak. Valamint éjjeli olvasásnál nem kell lámpát kapcsolnunk, mert világít a kijelző.

Az okostelefonok és az applikációk megjelenésével már külön e-könyv olvasóra sincs szükségünk, a telefonunk már ezt is képes helyettesíteni. Persze a kijelző mérete befolyásolja az olvasás minőségét, de hát valamit valamiért.

Ha már szóba kerültek a mobiltelefonok, térjünk át a mindennapi olvasásra, pontosabban annak változására.

Az online médiumok térnyerésével egyre kevesebben vannak, akik a nyomtatott sajtóból értesülnek a mindennapi hírekről. Gyakorlatilag már csak az idős korosztály olvas újságot. A fiatalabb generáció már kizárólag online olvass cikkeket. A Facebook hírfolyamunk tele van az ismerőseink által megosztott, számukra érdekes cikkekkel.

Viszont az internetes olvasás nagyon más, mint a hagyományos, mondjuk úgy offline olvasás. A szöveg tele van zsúfolva képekkel, nyelvi információkkal, hiperlinkekkel, videókkal, GIF-fekkel. Annak érdekében, hogy az agyunk fel tudja dolgozni a sok információt, egyben kell látnunk a teljes képet, kulcsszavakat keresve. De ez már nem lineáris olvasás, ami a hagyományos olvasásnál is sokszor visszaüt.

reading-news-online.jpg

Egyre nehezebben vagyunk képesek végigolvasni úgy egy könyvet, ahogy régen tettük.

Nehezünkre esik hosszú, bonyolult mondatokat olvasni, mivel az online térben a mondatok jellemzően rövidebbek és egyszerűbbek. Reflex-szerűen keressük a képeket, kiemeléseket, hiperlinkeket.

Ez oda fog vezetni, hogy elfelejtünk klasszikusokat olvasni és összetett mondatokat alkotni?

A technika rohamos fejlődése az utóbbi 10-20 évben teljesen átalakította a mindennapi életünket és mint láthatjuk ez alul az olvasás sem képez kivételt. Megfigyelhetjük a mindennapi kommunikációnkon keresztül is ezt a változást. A magyar nyelv hatalmas szókészlettel rendelkezik mégis egyre nehezebben tudjuk magunkat szóban és írásban kifejezni.

Személy szerint ezért is tartom nagyon fontosnak, hogy amikor tehetjük olvassunk könyvet, a hagyományos módon, nyomtatott formában. Egyszerűbb egy kütyüt használni, de az mégsem olyan, mint kézbe venni egy könyvet, belelapozni és érezni az illatát.

Mikóczi Ferenc - író, motivátor, vállalkozó

Hogyan nevelj szeretettel büntetés helyett?

Miért kell megölelned a gyermeked akkor is, ha bosszantóan viselkedett?

Szülőként sokszor úgy érzed, hogy csak büntetéssel tudok nevelni a gyermeked? Különösen olyankor, mikor bosszantóan viselkedik és nem akar szót fogadni? Az utolsó dolog, ami eszedbe jut ezekben a percekben, hogy megöleld?

oleles_blog.jpg

Ilyen esetekben úgy érezzük, hogy csak a szigor maradt az egyetlen hatásos módszer. Ha szép szóval nem megy, akkor marad a bünti - sokan gondolják így. Pedig az az igazság, hogy ilyen esetben van szükség leginkább a szeretetre és egy szülői ölelésre.

"Vajon miért? Hiszen nem fogadott szót és nagyon rosszul viselkedett!" - mondhatod. Most megmutatom neked, hogy miért kell megölelned a gyermeked akkor is, ha borzasztóan viselkedett.

1. Először is azért, mert a gyermekedet sokkal jobban lehet szeretettel nevelni, mint büntetéssel. Egy ölelés vagy egy megnyugtató beszélgetés arról, ami történt sokkal többet ad neki, mint az ordítozás és a büntetés.

2. Azért, mert ha szeretnéd, hogy a gyermeked együttműködjön veled, akkor jó kapcsolatot kell kiépítened vele. Ha jó a kapcsolatotok, akkor sokkal nagyobb az esélye annak, hogy a gyermeked többnyire a helyes dolgot teszi. Ha pedig ezt mégsem tudja vagy akarja, akkor egy ölelés visszaterelheti a helyes útra és újra szorossá fűzheti a viszonyotokat.

4396419348_95f0498e29_z.jpg3. Azért, mert amikor a gyermeked rosszul érzi magát a bőrében és valamiért haragszik önmagára, akkor úgy érzi, nem érdemli meg a szeretetet és a megbecsülést - ezért úgy is viselkedik, hogy ne kapjon se szeretetet, se megbecsülést. És ha te ennek megfelelően rosszallóan és mérgesen reagálsz a tetteire, akkor ez számára bizonyság, hogy valóban nem érdemes a szeretetre. Ennek az eredménye, hogy ettől még rosszabbul érzi magát, még kevésbé szerethetőnek. Ha ilyenkor megöleled őt, akkor ezzel megtöröd az ördögi kört, és emlékezteted arra, attól még, hogy hibázott, nem lesz rossz.

4. Azért, mert előfordul, hogy amikor a gyermeked jelenetet rendez, az valójában segítségkérés a részéről. Talán nem tudja jobban kifejezni a benne tomboló érzéseket, vagy talán valami zavarja, feszültté teszi, frusztrálja, és éppen egy ölelés tudja kinyitni benne azt a kaput, hogy képes legyen elmondani neked azt, ami ott bent a szívét nyomja.

5. Azért, mert a gyermeked feltétel nélkül szereted. Bár előfordulhat, hogy a viselkedését elítéled, de a szeretet akkor is ott van, történjen bármi. A gyermekednek fontos tudnia és éreznie ezt, ezért újra és újra emlékeztetned kell rá, különösen akkor, amikor mélyponton van.

6. Azért, mert néha éppen neked, a szülőnek van szüksége ölelésre. Amikor a gyermeked megbánt, dühös rád vagy úgy tűnik, nem érdekli, mit mondasz, és téged elönt a tehetetlenség az adott helyzetben, akkor egész egyszerűen öleld meg és érezd a szeretetét.

6360916124614196421681869461_blog60teenhug.jpeg

Szóval legközelebb, ha már minden kötél szakad és a gyermeked majd felrobban, csak ajánlj fel egy ölelést. Tudom, néha nehéz, hogy legyőzd a frusztrációt és kétségbeesést. Tudom, néha csak egy grimaszt kapsz ölelés helyett – különösen, ha már nagyobb a gyermeked. De akkor is ajánld fel, hogy megöleled… mert hidd el, sokszor egy egyszerű ölelés a legjobb válasz arra, ha a gyermeked rosszul viselkedik.

Tapasztalatból tudom, hogy egy öleléssel és megértéssel milyen változásokat lehet elérni. A saját gyermekimen és a Táborainkban résztvevő fiatalokon is látom. Az utóbbi napokban a lányom is dacosan viselkedett, nem érezte jól magát a bőrében. Egy beszélgetés után kiderült, hogy mi lapul meg a felszín alatt. A beszélgetés közben megöleltük egymást és ennek is köszönhető, hogy átszakadt a gát. Egy szívből jövő öleléssel nagyon sokat tudsz elérni. Sokszor arra várunk, hogy a másik tegye meg az első lépést. Viszont így saját magadat fosztod meg a lelki nyugalomtól.

A Vulkán Társulásnak is az a célja, hogy egy ilyen családi kört hozzunk létre, ahol a gyerekek önmagukat adhatják félelem és megjátszás nélkülHa szeretnéd jobban megismerni ezt a fajta világlátást, azt, hogy mivel is foglalkozunk, akkor csatlakozz hozzánk!

Namaste!

Mikóczi Ferenc - Vulkán Társulás, alapító, elnök

 

Miért lusta a gyermekem?

Téged is a frász kerülget amikor azt látod, hogy a kamasz gyermeked naphosszat csak heverészik? Amikor megkéred valamire általában motyog az orra alatt és nem csinálja meg? Ábrándozva ül a tankönyvei felett, miközben a jegyei gyorsabban romlanak, mint a napon felejtett tejszín?

lusta_kolok.jpg

Megnyugtatlak, a gyermeked teljesen normális tiniként viselkedik.

Amikor azt látod, hogy a plafont bámulja, és arra gondolsz: „megint nem csinál semmit”, valójában nagyon fontos gondolatai vannak. Azon töpreng hogyan hívja el a csinos Katit randira, vagy arról ábrándozik, milyen lesz, amikor Tomi végre megfogja a kezét. Esetleg az Univerzum folyamatos tágulásáról és azok csillagközi hatásairól elmélkedik.

Lássuk be, ebben a korban számára ezek nagyon is fontos, mondhatni élet-halál kérdések, amelyekre tudni akarja a választ. Ehhez képest a házimunka, a tanulás felesleges és unalmas. Hidd el, nem a te bosszantásodra csinálja! Persze, mondhatod neki, hogy szerelem és a randizás még ráér, mondjuk nyugdíjas korban, de most megmondom, hogy ne várj pozitív fogadtatást.

Ez tényleg normális viselkedés?

Ha jobban belegondolsz, amikor egy kamasz ábrándozik, és nem csinál semmit, akkor teljesen normálisan viselkedik: fejlődésben van. Ennek az életszakasznak éppen ez a feladata, próbál beilleszkedni a társadalomba, keresi a helyét a világban, azon töpreng hogyan ismerkedjen az ellenkező nemmel, és komoly filozófiai létkérdéseken töri a fejét.

A szülő szemével nézve úgy tűnik, hogy éppen lustán hever, és most szúrja el a jövőjét. Valójában pedig a pszichológiai érés feladatait teljesíti, hogy normális, érett felnőtt legyen. 

Kérlek gondolj vissza a saját kamaszkorodra, és az akkori kihívásaidra. Tudom, hogy mi még más korban, mondhatni egy másik világban nőttünk fel. Egyfelől nehezebb életünk volt, kevesebb lehetőséggel. A másik oldalról nézve viszont pont ezért könnyebb. A világ megváltozott és ehhez nekünk is alkalmazkodnunk kell. Ami nekünk természetes volt, mint a fizikai munka, a technika fejlődésével egyre inkább a háttérbe szorul. Nekik ez már nem létkérdés.

Miért tűnik mindig fáradtnak?

istock_000002902871_small.jpgA lelki fejlődés mellett azzal is meg kell küzdeniük, hogy fél év alatt nőttek 15-20 centit, teljes erővel berobbantak a szervezetébe a hormonok. Ennek következmény a komoly hangulatingadozás, ráadásul a bioritmusuk is megváltozott.

Ez utóbbinak köszönhető, hogy egy tinit még éjfélkor is ébren találsz, mert képtelen hamarabb elaludni. Reggel viszont szinte lehetetlen kiverni az ágyból. Ennek az eltolódásnak az lesz a következménye, hogy egész nap úgy vonszolja magát, mint egy zombi, délután elalszik a könyvei felett, literszámra dönti magába az energiaitalokat. Hidd el, nem tehet róla! Egyszerűen átállt a belső órája, ami az alvást szabályozza. Röpke tíz év, és visszaáll. Addig pedig ismerkedésre és bulizásra használja majd az éjszakáit. Na meg arra, hogy két éjszaka alatt felkészüljön egy vizsgára.

Miért nem segít a házimunkában?

Ennek a fáradtságnak a következménye, hogy egy tinédzsert hosszan kell noszogatni arra, hogy takarítsa ki végre a saját szobáját, segítsen a házimunkában, esetleg vigye már ki a szemetet. Ha megkéred valamire általában felesel, vagy megnyugtat, hogy megcsinálja, de még két hét múlva is ott van a büdös zokni, ahová korábban ledobta.

Azért az otthoni feladatok lepasszolásában az élettani fáradtság mellett a dackorszak beköszönte is szerepet játszik.

Kényszerrel, parancsolgatással már nem megyünk semmire, sőt éppen a dacot és az ellenállást fogjuk kiváltani. Ha viszont egyenlő partnernek tekintjük őt, és hagyjuk, hogy a saját szobája felett ő rendelkezzen, akkor van esélyünk arra, hogy betartassuk vele a többi kötelezettségét is.

A szülő egyik utolsó nevelési feladata, hogy elismerje a fiatal jogait a saját területre, másrészt viszont behajtsa a mindennapi kötelességeket, mint például a takarítást és persze a tanulást. A súrlódásmentes együttélés feltétele, hogy a szabályok éppúgy vonatkoznak mindkét szülőre, mint a gyerekre. Ha tehát a kamasz azt látja, hogy az apjának nem kell részt vennie a családi otthon rendben tartásában, és az anyja zokszó nélkül szedi össze az apa után is a széthányt szennyest, ne csodálkozzunk, ha ő is jogot formál erre a szolgáltatásra. Akarva vagy akaratlanul, de mi is a szülői mintát követjük

Miért nem akar tanulni?

A fenti kérdést leginkább azok a szülők teszik fel, akik megszokták, hogy a gyerekük alsóban jól tanult, és most kétségbeesetten figyelik, hogy amikor tétje is van a tanulásnak. Vajon mi történt vele?

A fáradtságon kívül a leggyakoribb, hogy nem érdekli mindaz, amit tanulnia kellene. Egyrészt, mert az aktuális lelki folyamatai jobban lekötik, és suli után jobban esik a barátokkal lógni. Tehát amikor órák hosszat azokkal a szörnyű alakokkal üldögél a padon, éppen a szociális készségeit fejleszti. Szülőként ezt irtó nehéz elfogadni, de ez van.

12120735_5a4256957232303936afdabd25186f95_wm.jpg

Az iskolai feladatok elhanyagolásának másik lehetséges oka, hogy egyáltalán nem érdekli mindaz, amit az iskolában tanítanak neki. A mai oktatási rendszernek ez az egyik legnagyobb hiányossága, amivel már többször foglalkoztunk a blogunkon is.

Szülőként az egyik legnehezebb dolog, hogy meg kell tanulni hagyni, hogy a gyermekünk néha „pofára essen”. Ha minden pillanatban mellette leszünk és fogjuk a kezét, akkor megfosszuk őt az önállósodástól. Hagyni kell, hogy elkövesse a saját hibáit, persze közben nem hagyjuk magára.

A kamaszkor egy nagyon nehéz időszak mind a szülő, mind a gyermek számára. Egy tinit nevelni valóban embert próbáló feladat és lehet most még nem látod a fényt az alagút végén, de fel a fejjel! Igaz, hogyha a kiskapuk megtalálásáról van szó, akkor egy tininél nincs jobb nyomozó. De légy türelmes vele és magaddal szemben is. Maradj nyugodt és szeretettel, bizalommal, megértéssel fordulj a gyermeked felé.

Ha te megérted őt és ő is téged, akkor együtt boldogulni fogtok és megoldjátok a szembejövő problémákat is.

Azok a fiatalok, akik már megtalálták a küldetésüket (céljukat), ők minden nap tudnak már tenni érte. Viszont azoknál a gyermekeknél, akik még nem tudják, hogy merre induljanak, nálunk nem szabad a mi akaratunkat rájuk erőltetni. Lehet, hogy mi azt szeretnénk, hogy orvos, vagy ügyvéd legyen, esetleg tovább vigye a családi vállalkozást. Ha neki nem ez az álma, akkor csak azt érjük el, hogy eltávolodunk egymástól.

Tudom, hogy ez milyen érzés, és a táborainknak is ez az egyik alappillére. Segítünk megtalálni a fiataloknak a küldetésüket. Ezáltal kapnak egy célt, amiért minden nap tenni fognak. Tapasztalatból tudjuk, hogy ez a szülő-gyermek kapcsolatra is nagyon pozitív hatást gyakorol. A III. Életmód Tábor vége után is folyamatosan kaptuk a csodás visszajelzéseket mindkét oldalról. Ez pedig minden egyes csepp energiát megér.

Ha szeretnéd jobban megismerni ezt a fajta világlátást, azt, hogy mivel is foglalkozunk, akkor csatlakozz hozzánk!

Namaste!

Mikóczi Ferenc - Vulkán Társulás, alapító, elnök

Egy szebb holnapért élni

szebb_holnap.jpg

Tényleg a lehető legjobb világban élünk? Szerinted nem tudnánk egy sokkal boldogabb társadalmat létrehozni? Vajon milyen jövő vár ránk, ha ma nem kezdünk el rajta dolgozni?

Te hogyan képzeled el az emberiség jövőjét?

Képzelj el egy olyan világot, ahol az embereket nem az önös érdeket vezérlik. Ahol egymás eltaposása helyett mások megsegítése lenne a természetes. Az emberek nem ölnék egymást egy darabka földért vagy terrorizálnák egy ideológia mögé bújva. A híradások nem a tragédiákról, a pánikkeltésről szólnának. Az iskolákban a gyermekek fejét nem felesleges tudással tömnék, hanem felkészítenék őket a valódi élet kihívásaira.

Én így képzelem el a szebb holnapot. Viszont ehhez az alapokat ma kell leraknunk. Lehet azt gondolod, hogy naiv vagyok, álomvilágban élek. Sokszor hallom, hogy egy ember kevés ahhoz, hogy a világot átformálja. Ezért törődnek bele legtöbben a sorsukba, mert kevésnek érzik magukat vagy félnek. Félnek az akadályoktól, a kihívásoktól, a bukás veszélyétől.

Szerinted az ősember nem félt elhagyni a barlangját? Nem rettegett az ismeretlen veszélyes világtól? Nagyon is félt. De megtette az első lépést, mert ő is tudta, érezte, hogy az élet a barlangon kívül várja. 

Nekünk XXI. századi embereknek is meg kell tennünk az leső lépést, hogy szebb holnap várjon ránk. Ennek az alapja pedig a mai fiatalokban rejlik. Ők jelentik a kulcsot egy boldog jövőhöz. Hiszen mi történne, ha nem fordítanánk rájuk kellő figyelmet? Hogyan változna bármi is, ha minden maradna a régi mederben és ugyanazt a mintát mutatnánk nekik, amit mi is láttunk?

475130471-58ac9aa85f9b58a3c944e9b1.jpg

Egy olyan világban élünk, ahol gyakorlatilag megszűntek a határok. Az információ és a tudás szabadon áramlik. Itt vagyunk Európa szívében, ahol sorra vesszük át a nyugatról áramló szokásokat, tesszük magunkévá a trendeket. Egy nagyon fontos területről azonban rendszeresen elfeledkezünk, vagy talán szándékosan nem veszünk róla tudomást.

Hiába férünk hozzá új oktatási módszerekhez, a mai rendszer csökönyösen ragaszkodik egy mára elavult nézethez. A diákokat túlterhelik a tanórákon, felesleges adatok tömkelegével fárasztják le őket. Nem beszélve az osztályzási rendszerről, amely 5 kategóriába akar besorolni több ezer tanulót.

Ha ezen az úton járunk tovább akkor ne is várjunk komoly változásokat. Ugyanúgy fognak vélni a világtól ahogy ma a legtöbben. Viszont ha megváltoztatjuk a játékszabályokat ("Game change"), és az életre neveljük őket, akkor gyökeres változásokat érhetünk el. Ha az álmaik lerombolása helyett azok felépítésére és elérésére neveljük őket, akkor félelem helyett örömmel fognak tekinteni a jövőbe.

Én teljes szívemből hiszek egy szebb holnapban. Egy olyan világot látok a szemem előtt, ahol a komor arcokat felváltja a mosoly, a gyűlölködést a szeretet, az előítéletet az elfogadás.  

earth-day-heart.jpg

Ezen dolgozunk nap, mint nap. Ezért hoztuk létre a Vulkán - tehetséggondozó társulást. Ebben a szellemben szerveztük meg a III. Életmód Tábort

Minden pillanat egy lehetőség a választásra. Belekapaszkodhatunk a múltba, vagy elfogadhatjuk a változást. És engedjük, hogy kibontakozzon előttünk egy szebb jövő. Bárhogy is legyen, egy új nap közeledik. A kérdés az, hogyan alakítjuk. Marad minden a régiben és élünk tovább félelmek fogságában vagy beengedjük az új tudást és elkezdjük építeni a boldog holnapot. Miénk a választás.

Namaste!

Mikóczi Ferenc - író, vállalkozó, mentor

A Vulkán Társulás lelke

Akik nélkül nem jöhetett volna létre a III. Életmód Tábor

2018. július 8-án egy napsütéses vasárnap délután bezárta a kapuit a III. Életmód Tábor. Fájó szívvel, könnyek között búcsúztunk el a fantasztikus kis Táborlakóinktól. Az arcokon könny folyt le, a szívünk és lelkünk mégis szárnyalt a megszámlálhatatlan pozitív érzéstél és az életre szóló csodálatos emléktől.

vulkan_lelke.jpg

Pompás érzés volt újra látni a szép számban visszatérő és újonnan érkező fiataljainkat. Viszont ahhoz, hogy az álmunkat sikerült megvalósítanunk hatalmas köszönettel tartozunk annak a támogató közösségnek, akik segítették a munkánkat. 

A nagylelkű, önzetlen segítségükért az a legkevesebb, ha egy bejegyzésben név szerint is kiemeljük azokat a barátainkat, akik példaértékű hozzáállásukkal segítették a munkánkat és ezáltal a fiatal, felnövekvő generációt.

Kezdjük a sort a határon túlról érkező barátainkkal. Nagyon köszönjük a magyarországi Pénzmágnes Alapítvány segítségét, akik bemutatták a fiataloknak a Cashflow 101 stimulációs táblajátékot. A csapat egy lelkes fiatal brigáddal érkezett, akik a pénzügyi intelligencia megismertetése mellett csapatvezetőként is kiemelkedő munkát végeztek.

Szívből köszönjük a segítséget Farkas Boglárkának, Nagy Nikolettnek, a Faddi testvéreknek Adriennek és Krisztiánnak, Császár Zsoltnak, Fekete Szabolcsnak, Szécsi Árpádnak és végül, de nem utolsó sorban a Pénzmágnes Alapítvány tapasztalt és szakképzett vezetőjének Patvaros Istvánnak.

Egyelőre Magyarországon maradva őszinte hálával tartozunk Walkó Árpádnak, hogy csapatvezetőként segítette és támogatta a fiatal generációt. Szívből köszönjük!

Szintén Magyarországról támogatta a munkánkat barátom és kritikusom Kiss Norbert Tamás valamint párja Kiss Réka és egész családja. Norbert könyvadományokkal járult hozzá a táborozóink fejlődéséhez, míg Réka csodálatos kézzel készített szövet nyakláncokkal és karkötőkkel varázsolta színesebbé a Táborunkat. Szívből köszönjük!

Az országhatár túloldalán maradva, viszont ezúttal Ausztriából, a legmesszebbről érkező barátainkat és támogatóinkat szeretném bemutatni, a Koszter családod. Tibor, párja Gabi a két lányukkal egész a német határtól érkeztek, hogy csapatvezetőként segítsék a III. Életmód Tábort és egy nagylelkű adománnyal is támogatták a fiatalokat. Szívből köszönjük!

Most pedig térjünk vissza a felvidékre és engedjétek meg, hogy külön-külön bemutassam azokat a barátaimat, akik a kezdetektől mellettünk állnak és egy stabil alapot biztosítanak a Vulkán Társulás működéséhez.

Mazács Ádám és Csaplár Szilvia mind a három napon aktívan kivették a részüket a munkából. Ádám, a fiatal vállalkozó lényeglátásával és rendszer-szemléletével, míg a pályakezdő tanító néni Szilvia csapatvezetőként vállalt aktív szerepet abban, hogy a gyermekek arcon mindig mosolyt láthattunk. Szívből köszönjük!

Kifer Márk barátomnak köszönjük, hogy a zene biztosításával gondoskodott róla, hogy mindig legyen mire ropni a táncot. Emellett Márk még a Cashflow játék levezetésében is besegített. Szívből köszönjük!

mark_ildiko.jpg

Kovács Sándor újonnan csatlakozott kis csapatunkhoz, a nyitottságának és megfigyelőképességének köszönhetően nagyban hozzájárult a gyermekek kibontakozásához. Szívből köszönjük!

Both Attila, gyerekkori barátom a tavalyi évben csatlakozott hozzánk és azóta lelkesen részt vesz és segít nekünk a rendezvényeinken. Attila neve ismerős lehet, ha olvastad A nagy Átalakulás című könyvemet. Ezúttal viszont már a fia Both Tamás is bekerült az önkénteseink táborába. Tamás a tavalyi évben még táborozóként jött el hozzánk. Akkor megosztotta velem, hogy a jövőben csatlakozni szeretne hozzánk, így segítve a fiatalokat, hogy amit ő tanult, azt átadja a következő generációnak. Szívből köszönjük!

Kollégámnak Tibornak szívből köszönöm a III. Életmód Tábor szervezésében nyújtott segítségét.

Természetesen egy igazi Vulkán rendezvényről nem hiányozhatnak a finom ételek és a többszöri sorbanállás. A konyhai mesterszakács csapat tagjai: Kiss János, Matus Olga, Matus Ferenc és lányuk Matus Balkó Olga valamint Žižlavská Kristína. Szívből köszönjük!

A III. Életmód Tábor nem valósulhatott volna meg azon támogatóink nélkül, akik különböző forrásokat biztosítottak a számunkra. Szívből köszönjük Vicsápi Natáliának a gyermekek szállításának biztosítását, Dósa Szilárdnak a Carnegie Principle család oszlopos tagjának a könyveket és a nagylelkű adományt, a nagymegyeri Kereskedelmi Akadémiának a kivetítő biztosítását. Továbbá szívből köszönjük az Egri Pékségnek, a Mecom Group és a METRO Cash & Carry vállalatoknak a konyhai alapanyagok beszállítását. És Koncz Benedeknek a felajánlott adományt.

A III. Életmód Tábor helyszínét ezúttal is a királyfiakarcsai Petőfi Baráti Társulás biztosította a számunkra. Szívből köszönjük Erdős Péternek és az egész Petőfi Baráti Társulásnak az önzetlen támogatásukat.

Végül, de nem utolsó sorban a legnagyobb köszönettel a családomnak, a páromnak Ildikónak és lányomnak Krisztinának tartozom. A családom az én biztos hátterem, akik feltöltenek. Nagyon hálás vagyok, hogy velük együtt dolgozhatok a Vulkán Társuláson belül is és rendületlenül hisznek a célunkban.

tamogatok_iii_et_blog.jpg

Nagyszerű érzés újra leírni és olvasni a támogatóink nevét. Lépésről lépésre építjük a törzset, itt a Csallóköz szívében. Egy olyan közösséget hozunk létre, akik szívvel lélekkel támogatják a fiatalokat. Elhozzuk ide a tudást, hogy ne kelljen külföldre menniük, hanem itt, a szülőföldjükön érjenek el nagy sikereset.

Ha szeretnél hozzánk csatlakozni és részt venni egy boldog jövő alapjainak letételében, akkor keress meg minket bátran!

A cikkem végén mi más is állhatna, mint a III. Életmód Tábor mottója:

Okos vagyok! Ügyes vagyok!

Napról napra jobban vagyok!

Namaste!

Mikóczi Ferenc - Vulkán Társulás, elnök 

1 hónap és kezdünk!

indulunk_2_0.jpg

Belegondoltál már, hogy két hét múlva vége a tanévnek? Ami azt jelenti, hogy 1 hónap és kezdetét veszi a háromnapos III. Életmód Tábor! Te már leadtad a jelentkezésed?

Jelentés a gépházból:

- Az energiaszint stabil. Hajtóművek a maximumon. Indulhatunk Kapitány!

Kis túlzással, a nagy készülődésben néha olyan érzésem támad, mintha a Star Trek sorozat híres csillaghajóján az USS Enterprise-on dolgoznék. Olyan helyekre akarjuk eljuttatni a fiatal tehetségeinket, ahol még nem jártak. Csak a mi úti célunk nem az ismeretlen világűrbe vezet, hanem az elmének, a gondolatok erejének és egy boldog jövő felépítésének csodálatos világába.

De a sci-fi helyett említhetném akár a fantasy könyvek és filmek világát. Biztos már te is beleképzelted magad a kedvenc karaktered bőrébe. Aki nekivágott az ismeretlennek, mert volt egy nemes célja, amiért hajlandó volt küzdeni. Az út elején még nem tudta, hogy mi vár rá, milyen kihívásokkal kell szembenéznie, kiktől kap majd segítséget és milyen tapasztalatokkal fog gazdagodni a kaland végén.

Az életed is egy ilyen kaland, amelynek te vagy főhőse. És a hősök mit tesznek? Cél nélkül tengődnek, félnek az ismeretlentől, ezért soha nem indulnak el? Vagy izgatottan várják, hogy új dolgokat fedezzenek fel, céllal indulnak el, amelyet az égő vágyuk táplál? Ugye tudod a választ?

student_success.jpg

Te vagy az a bátor felfedező, kalandor, aki nekivág az ismeretlen galaxisnak vagy a rejtélyes vadonnak. Most két út áll előtted és a döntés rajtad áll, hogy melyiket választod. Az egyiken magányos farkasként, felkészületlenül veted bele magad a kalandba. Ebben az esetben garantálom, hogy egy rögös út vár rád. Minden kihívással egyedül kell megküzdened, és mivel nincs segítséged, nem szerezted meg a szükséges tudást, ezért csak magadra számíthatsz. Csak a saját hibáidból tudsz tanulni, ami lassítja a haladásod. A célodhoz így is eljuthatsz, ha nagyon kitartó vagy, de lesz egy komoly hiányérzeted, mert nem lesz meg a kapcsolódás, a valahova tartozás érzése.

Viszont létezik egy másik út. Itt úgy indulsz el, hogy előtte megszerezted a szükséges tudást, másik tapasztalatait felhasználva felkészülten teszed meg az első lépéseket. Ami még lényeges különbség, hogy nem magányos farkasként, hanem egy csapat tagjaként. Ha szembekerülsz egy problémával lesz aki segít neked túljutni rajta. Ugyanígy te is ott leszel, mikor a társaidnak kell a segítség. Persze itt is hibázhatsz, erre készülj fel. De mivel megvan a tudásod és támogató csapatod, ezért biztosan kevesebbet, mintha egymagad lennél.

Pont mint a könyvekben és filmekben. Szerinted Frodo eljutott volna egyedül Mordorba az Egy Gyűrűvel? Megpróbálta, de elég hamar kiderült, hogy nem fog menni. Szüksége volt a társaira. Ahogy Luke Skywalker-nek is ott volt Han és Leila, Kirk Kapitánynak pedig az Enterprise legénysége és folytathatnám. Most gondolj bele, hogy hány olyan karaktert tudsz mondani az irodalomból vagy a filmvászonról, akik magányos hősként arattak diadalt? És mennyi olyat, aki mellett ott volt egy csapat segítve egymást a kalandban?  Szerintem erre is tudod a választ.

lord-of-the-rings-1510599906.png

"Kell egy csapat!"

A III. Életmód Táborban megtalálod azt a csapatot, akik a segítségedre lesznek és támogatnak a "kalandban". Olyan emberek között leszel, akik egy boldog felnőtt életre vágynak és ezért már fiatalon tesznek. Más-más célok vezérlik őket, de ugyanazzal a szellemiséggel haladnak előre. Felkészülten vágnak neki az életnek, bizonytalanság és félelem helyett izgatottsággal és tenni akarással.  

A tudás már itt van Csallóközben. Csatlakozz hozzánk a III. Életmód Táborban és a saját bőrödön tapasztald meg, a saját szemeddel lásd mindazt, amiről eddig csak olvastál.

Várunk Téged!

Namaste!

Mikóczi Ferenc - Vulkán Társulás, elnök

10 dolog, amit gyerekkorodban el kellett volna kerülnöd

„Ahogyan az ágat meghajlítják, úgy fog nőni a fa.”

10_dolog.jpg

Szerinted a felnőtt életben jelentkező problémák nagy része honnan ered? Vajon ha az ösztöneinkre hallgatunk, akkor mindig jól cselekszünk? 

Ha ismerős számodra az önfejlesztés világa, vagy ha régebb óta követed a blogunkat, akkor nem árulok el újdonságot azzal, hogy a felnőttkori problémák jelentős része gyerekkorra vezethető vissza. Nagyon sokan élnek abban hitben, hogy ösztönösen jól cselekednek. Néhány esetben rövid időn belül kiderül, hogy ez az állítás nem igaz. Viszont vannak esetek, amikor a következmények csak hosszú évek múlva jelentkeznek.

Most bemutatok neked 10 dolgot, amit gyerekkorodban megtanultál, és talán még most is szenvedsz miatta.

1. Ami le van írva az mindig helyes

A tankönyv a kőbe vésett igazság. Ami le van írva az szent és sérthetetlen. Megtudjuk belőle, pontosan mi történt évszázadokkal, ki volt a jó és ki volt a gonosz, mire gondolt a költő miközben írta a versét, és mi káros vagy egészséges.

Viszont, ha felnőttként élünk a kétkedés jogával, és mélyebbre ásunk, rájövünk, hogy nem egy igazság létezik. A mai oktatási rendszert rengeteg tényező befolyásolja, amiről már több esetben írtam én is a blogunkon. Egy nagyon fontos dolgot soha nem szabad elfelejtetünk, a tudomány mindig a tudás aktuális állapotát tükrözi. És mint tudjuk, ez folyamatosan változik, jó esetben fejlődik.

2018-ban a gyors információáramlásnak köszönhetően gyakorlatilag percek alatt bármilyen hasznos tudást be tudunk szerezni. Viszont az érem másik oldala, hogy ugyanígy rengeteg álhírrel és félrevezetéssel is találkozunk. Ezért, ha hallasz és olvasol valamit, csak akkor hidd el igaznak, ha utánajártál és meggyőződtél róla, hogy valóban helyes.

2. Az erősnek mindig igaza van

Mi az első dolog, amit egy gyermeknek megtanítanak? "Mindig fogadj szót!" Otthon a szüleidnek, iskolában a tanáraidnak, hiszen aki feletted áll, az minden jobban tud nálad és sohasem téved. És soha ne kérdőjelezd meg, amit hallottál, csak légy alázatos és fogadd el. Legalábbis ezt hallod kiskorod óta.

why-you-should-choose-your-boss.jpeg

Persze most nem azt mondom, hogy légy tiszteletlen, ne fogadj szót és mindig lázadj. Arra célzok, hogy a tisztelet nem jár alanyi jogon, azt ki kell érdemelni. Aki csak azért követel magának tiszteletet, mert magasabb pozícióban van, az pont a szerepének jogosságát ássa alá.

Ez mindig jusson ez eszedbe szülőként, tanárként vagy vezetőként is. Felnőtt, felelősségteljes helyzetben lévő emberként a feladatod az, hogy ne a pozíciód, hanem emberi értékeid alapján vívd ki mások tiszteletét. Az így kivívott megbecsülés mindig tartósabb és sokkal őszintébb.

3. Szó szerint ismételd el, amit hallottál

Megtanultad, hogy feltétel nélkül fogadd el, amit mondanak és ami le van írva. A következő lépés az volt, hogy megtanultad pontosan visszaadni azt. Ne a saját szavaiddal mond el, hanem szó szerint úgy, ahogy hallottad olvastad. Ne vegyél el belőle, és ne tegyél hozzá semmit. Magyarul viselkedj beprogramozott robotként.

Ezzel csak egy gond van, az viszont hatalmas. Ha nem tanítjuk meg gyermekeinket önállóan gondolkodni és véleményt formálni, akkor felnőttként is csak mások gondolatait fogják ismételni. Pontosan így alakulnak ki az előítéletek, és ebből ered a gyűlöletkeltés is. Nem beszélve a világunk tönkretételéről és az elnyomó zsarnokok hatalomra jutásáról.

Szülőként, tanítóként, emberként azzal tudsz nagyon sokat segíteni egy kisgyereken, ha támogatod, hogy saját gondolatai legyenek. Ezáltal a jövő társadalomért is nagyon sokat teszel.

4. Állj be a sorba

unique_2_0_1.jpg

Gyerekként megtanultad, hogy ne légy különc. Állj be a sorba csináld azt, amit a többiek, élj úgy, gondolkozz és viselkedj úgy, mint mások és ne akarj egyedi lenni. Így sokkal könnyebb.

Szögezzük le gyorsan, hogy vannak olyan esetek, amikor így kell cselekednünk. A törvényeket és a fontos szabályokat be kell tartani, különben anarchia lenne úrrá. De ebben az esetben többről van szó. Aki vannak saját gondolatai, azt nehéz kezelni. Viszont egy olyan tömeg, amely nem gondolkodok, csak követi az utasításokat sokkal könnyebben kezelhető és irányítható.

Így viszont csak egy leszel a sok közül. De miért kellene olyannak lenned, mint a többieknek? Sokan gondolják, hogy ami más, az rosszabb. Pedig ez nem igaz, a más legtöbbször csak azt jelenti, hogy más. Ilyen egyszerű. Az, hogy mit kezdesz vele csak rajtad áll.

5. Mindenki azonos mércével mérhető

Szóval eddig megtanultad, hogy a sorban a helyed és másokat kell követned. Egy ilyen rendszerben pedig az a jó, hogy mindenki egyforma mércével mérhető. Logikus, hogy mindenki mindenben azonos képességekkel kell, hogy rendelkezzen. Ráadásul így mindenki könnyen pótolható. Akár egy elkopott csavar.

Sajnos a való életben nagyon sok olyan politikussal, cégvezetővel, tanárral és szülővel találkozik az ember, akinek a célja, hogy ráerőltesse a saját akaratát másokra. Ebbe a világba a sorból való kilógás nem fér bele. 

De persze vannak olyan vezetők is, akik keresik az értékeset, hogy ők maguk is értéket tudjanak teremteni. Ha az elképzelésük nem működik jól, módosítják. Ha a mérce rossz, változtatnak rajta. Ők olyanok, mint az a kertész, aki nem esik neki ész nélkül a sövénynek egy ollóval. Ehelyett alaposan megnézi, hogy a sorból kilógó ágakból milyen formát lehetne kihozni.

6. Ha jól tanulsz sikeres ember leszel

Tanuld meg a leckét, csináld a házi feladatot és jó jegyet kapsz. Ha jó jegyet kapsz, jó lesz a bizonyítványod. Ha jó tanuló vagy, akkor sikeres ember leszel. Egyszerű a képlet, igaz? De ez sajnos nem igaz. Vitathatatlan, hogy egy nagyon fontos dologra megtanít az iskola: az eredményekért meg kell dolgozni.

100602603.jpg

Sajnos azonban egy másik fontos dolog kimarad, amire a legtöbben csak felnőttként jönnek rá: a sikerhez mindig kudarcok sorozatán át vezet az út. Az iskola nem tanít meg, hogy mit csinálj olyan helyzetben, mikor az élet kihívok elé állít és elsőre kudarcot vallasz. Ráadásul nagyon sok szülő elköveti azt a hibát, hogy minden sikertelenségtől próbálja óvni csemetéjét. De ha mindig hagyjuk nyerni a gyereket, nem tanul meg veszíteni. Felnőttként viszont jóval keményebb lesz ezt megtanulnia.

Sőt sokan erre képtelenek és ezért kerülni fognak minden kockázatot. Nem mernek új dolgokat kipróbálni, mert a kudarctól való félelem megbénítja őket. Inkább lemondanak az álmaikról, csak hogy ne kelljen átélniük egy csalódást.

7. A legfőbb motiváció a félelem

A legtöbb iskolában és sok munkahelyen a fegyelem megőrzésének szinte kizárólagos módja a büntetés és az attól való félelem keltése. Ha körbenézel, láthatod, hogy a politikai pártok, a média, és a vallások is gyakran  az emberek félelmeire építenek. Ha pedig ez nem válik be, akkor mesterségesen teremtenek. Ismerős helyzet?

És ide tartozik, hogy nagyon sok szülő is úgy leplezni saját bizonytalanságát, hogy félelmet kelt a gyerekében. Sok esetben nem is csak erőszakról van szó de sajnos ez is jellemző. Gyakran csak egész kis dolgokkal kapcsolatos tudat alatti kommunikációról. Például, mikor gyermek megkérdezi, hogy: "Miért?", az a válasz jön: "Csak mert én azt mondtam!". Vagy egy másik este, amikor akkor is meg kell ennie az elé rakott ételt, ha egyáltalán nem éhes vagy nem szereti azt az ételt. Az én esetemben a paradicsom levessel történt meg. Kiskoromban belém erőltették, aminek az lett az eredménye, hogy a mai napig nem tudom megenni.

8. A tanuláson túl kell esni

Megtanulod a leckét, hogy ne kapj rossz jegyet; készülsz a vizsgára, nehogy megbukj és kicsapjanak. Az a feladatod, hogy az ismereteket minél pontosabban elsajátítsd. Ha túl vagy egy szinten, mehetsz a következőre. Azon is túl kell esned, hogy mehess a következőre, hogy aztán azt is sikeresen átvészeld. És mikor kikerülsz az iskolából, végre megszabadulsz a tanulás terhétől. Legalábbis így érzed.

boring-saat-di-rumah.jpg

Csakhogy az élet nem így működik. Einstein úgy fogalmazott, hogy aki abbahagyja a tanulást, az elkezd meghalni. A saját életed is egy tanulási folyamat. Önmagad fejlesztésével soha nem állhatsz le. Mert aki ezt megteszi, az a saját körülményeinek áldozatává is.

A tanulásra két lehetőséged van: vagy magadtól teszed meg, vagy az élet rákényszerít. Ha magadtól teszed, az sokkal szórakoztatóbb és rengeteg gondot tudsz megelőzni. De térjünk vissza a gyerekekhez. Azt tudtad, hogy a tanulás szeretet minden gyermekben ott van? Gondolj csak egy kisiskolásra, aki boldogan megy az iskolába, cipeli a táskáját és örül neki, hogy megtanul írni, olvasni, számolni. Szülőként vagy tanárként neked annyi a feladatod, hogy ezt az érzést ne írtsd ki.

Mi a Vulkán Társulással ezért dolgoztuk ki a játszva tanulás technikáját, ami segítségével szórakozva teszik magukévá az új tudást.

9. Ne álmodozz

Ne kergess vágyálmokat, maradj két lábbal a földön. Az álmoknak nincs helye a világban. 

Minden gyermek szeret álmodozni, elképzeli, hogy felnőttként űrhajós, orvos vagy zenész lesz. Viszont a legtöbb esetben ahelyett, hogy támogatást, bátorító útmutatást kapna, csak azt hallja, hogy ne álmodozzon. Mert az álmodozás az élet megrontója. Ő pedig ezt elhiszi, lemond az álmáról és beáll a sorba.

Pedig az álmodozásnak hatalmas szerepe van. Álmok nélkül ugyanis nem lesznek célok, célok nélkül pedig lesz egy olyan generáció, aki csak sodródik az árral. Unottan, lehajtott fejjel indulnak minden reggel munkába és élnek egy boldogtalan életet.

student_success.jpg

10. Elégedj meg azzal, amid van

Hasonlóan a 9. pontban leírtakhoz, gyerekként sokszor halljuk, hogy ne akarjunk túl sokat az élettől. Ha szerény körülmények között nőttél fel, akkor ne gondolj arra, hogy egyszer nagy házad és sok pénzed lesz, mert csak csalódni fogsz. Vagyis beléd nevelik, hogy neked ez a sorsod és ne várj többet az élettől.

Sok nagy tanító írja, hogy boldogság egyik alapfeltétele, hogy örülj annak, amid van. Ez így is van, de nem azt jelenti, hogy elégedj meg ennyivel és ne vágy többre.

Ha mindig megelégszel azzal amid van, akkor nem fogsz új dolgokba belevágni és ezáltal nem fogsz fejlődni.

Biztos vagyok benne, hogy a felsorsolt 10 pontból sokkal te is találkoztál gyerekkorodban vagy épp most éled át. Persze nagyon sok hasznos dolgot megtanultunk gyermekként. De sajnos olyanokat is, amik megnehezítik az életünket és terhét sokáig cipeljük magunkkal.

Ezektől a terhektől minél hamarabb szabadulunk meg, annál gyorsabban tudunk rátérni a boldog élet ösvényére. Tőlünk megkaphatod a segítséget. A III. Életmód Táborban levetheted a terheidet, megismerhetsz egy teljesen új nézőpontot, amivel a helyes irányba kormányozhatod életed hajóját. Ha ezt megteszed, akkor a saját életeden kívül a következő generációét is értékesebbé teheted. 

Várunk Téged, csatlakozz hozzánk!

Namaste!

Mikóczi Ferenc - Vulkán Társulás, elnök