A fiú és a szögek
Tanmese

szogek.jpgVolt egyszer egy nagyon rossz természettel megáldott fiú. Az apja adott neki egy zsák szöget, és azt mondta neki, verjen be egyet a kert kerítésébe minden alkalommal, mikor elveszti a türelmét, és összeveszik valakivel.

Az első nap 37 szöget vert be a kerítésbe. A következő hetekben megtanult uralkodni az indulatain, és a bevert szögek száma napról napra csökkent. Rájött arra, hogy sokkal egyszerűbb volt uralkodni az indulatain, mint beverni a szögeket a kerítésbe. Végre elérkezett az a nap is, mikor a fiúnak egy szöget sem kellett bevernie a kerítésbe.

Ekkor odament az apjához, és elújságolta neki, hogy aznap egy árva szöget sem vert be a kerítésbe. Az apja azt mondta neki, húzzon ki egy szöget minden egyes nap, mikor nem vesztette el a türelmét, és nem veszekedett senkivel sem.

Teltek a napok, s a fiú végre azt mondhatta az apjának, hogy kihúzta az összes szöget a kerítésből. Az apa ekkor odavitte a fiát a kerítéshez, és ezt mondta neki:

  • "Fiam, szépen viselkedtél, de nézd csak, mennyi lyuk van a kerítésben; soha többet nem lesz már olyan, mint régen volt. Ha veszekszel valakivel, és valami csúnyát mondasz neki, megsebzed. Ugyanolyan sebet hagysz benne, mint ezek a lyukak itt. Hátba szúrhatsz egy embert, majd kihúzhatod a kést a hátából, az örökre seb marad. Akárhány alkalommal is kérsz bocsánatot, a seb ott marad örökre. A szóbeli, verbális sértés ugyanakkora fájdalmat okozhat, mint a testi, fizikai. A barátok ritka ékszerek, akik megnevettetnek, bátorítanak. Készek meghallgatni, mikor szükséged van rá, támogatnak, és feltárják számodra a szívüket."

 

Amielőtt megsértesz valakit a szavaiddal, gondolj bele, neked, hogy esne, ha így beszélnének veled? Lehet, te viccnek szánod, amit mondasz, de nem tudhatod, hogy a másik ember ezzel megbántod. Nem vagyunk egyformák, ezért soha ne magadból indulj ki.  

A bejegyzés trackback címe:

https://vulkantarsulas.blog.hu/api/trackback/id/tr2812169038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Vulkán Társulás

A nagy Átalakulás

A Vulkán Társulás alapítójának, Mikóczi Ferencnek a könyvét, A nagy Átalakulást, itt tudod megrendelni!

a_nagy_atalakulas_3d.jpg

Friss topikok

  • evilwolf: Könnyű felismerni, a legtöbbje az. Több idő észrevenni a rendesebbjét. (2018.10.24. 16:38) Hogyan ismered fel a kétszínű embert?
  • Dzsontra Volta: Kevés helyet szeretek annyira a világon, mint Reykjavíkot, amikor először véletlenül oda keveredte... (2017.08.29. 21:29) Miért nem drogoznak az izlandi fiatalok?
  • maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Óvatosnak kell lenni, mert Cukorhegyiék gyorsan letiltják a antiliberális véleményt. (2017.08.10. 21:27) A posztolások veszélyei
  • A nagy ÁTALAKULÁS: @Krumpli Bogart: A hegycsúcsra tartva különböző úton haladhatunk, de az irány mindannyiunknak egy.... (2017.06.24. 09:14) Generációs szakadék
  • Vizilabda: A 80 -as években az ált. iskolában a szex felvilágosítás órán, amikor csak fiúk voltak jelen, nem... (2017.03.10. 11:01) Fiatalkori szexualitás
süti beállítások módosítása