Mikóczi Ferenc - A II. Életmód Tábor legnagyobb felismerése

Már több bejegyzésemben is írtam a júliusi, II. Életmód Táborunkról, arról, hogy milyen fantasztikus három napot tölthettünk el együtt, mit adott nekünk szervezőknek, segítőknek és természetesen a táborozóknak.

A mostani videómban viszont azt mondom el neked, hogy mik voltak az én legnagyobb felismeréseim a három nappal kapcsolatban. A mai napig sokat gondolkodom azon, hogy miért volt ennyire sikeres a tábor? Büszkén írom le, hogy a táborozó gyerekektől, a szülőktől és a tanároktól csak pozitív visszajelzést kaptunk.

Az egyik felismerésem az volt, hogy mindenki, aki segített nekünk a szervezésben, megvalósításban és akik támogattak bennünket önzetlenül, szívből tették. Nem vártak érte anyagi és egyéb juttatásokat. A szabadidejüket feláldozták azért, hogy a fiatal, feltörekvő generációt tudják támogatni. Nagyszerű érzéssel tölt el, hogy ilyen emberek részt vállalnak a Vulkán Társulás életében.

A másik dolog, ami miatt sikeres volt a tábor, az pedig a módszer, amivel a tudást át tudtuk adni a fiataloknak. Nem az iskolákban használt klasszikus technikát alkalmaztuk. Tehát nem magoltattuk be az anyagot a gyerekekkel, hanem inkább az érzelmi részre összpontosítottunk és játékokkal, szituációs gyakorlatokkal, képekkel adtuk át a tudást. Valójában játszva tanítottunk.

Azért, hogy pontosabban ki tudjam ezt fejteni, most kicsit részletesebben leírom, hogy mi a különbség a két megközelítés között. 

Bizonyára tudod, hogy az emberi agy két féltekéből áll és ez alapján megkülönböztetünk bal és jobb agyféltekés gondolkozást. A bal agyféltekés gondolkozás a racionális, amikor az ember a tények, számok, adatok alapján dönt. Ezzel szemben a jobb agyféltekés gondolkozás az emocionális, ez a terület felelős az érzésekért, az intuícióért, szimbólumokért, képekért, kockázat vállalásért.

Az oktatásra vetítve tehát, az iskolákban a bal agyféltekés gondolkozás vagy oktatás a jellemző. A mai oktatás arra tanítja az egymást követő generációkat, hogy csak tényekre, adatokra, számokra figyeljenek. Ismétléssel érjük el, hogy a gyerekek a tudat alatt is elfogadják azt, amit tanítanak nekik. A mai gyerekek nem kapnak jutalmat, ha a kapott információ érvényességét megkérdőjelezik. Ezért mindent úgy fogadnak el, ahogy tanítanak nekik.

Míg nem jön valaki, aki megtöri ezt a mintát és nem áll be a sorba. Lásd Albert Einstein példáját, aki jóval megelőzte a korát és megkérdőjelezte az addigi tanításokat, előnybe részesítette az intuíciót az értelemmel szemben. 

Nagyon ritka, hogy egy tananyaggal fel tudják kelteni a tanulók érdeklődését. Ennek az az eredménye, hogy csak magolni fognak. Pár napig fog emlékezni az anyagra, de garantálom, hogy hetekkel, hónapokkal később már halvány lila gőze sem lesz róla, hogy mit tanult.

Mi viszont a táborban ezt megfordítottuk és az érzelmekre összpontosítva oktattunk. Sok vizuális anyagot használtunk, gyakorlatokat csináltunk és teljesen bevontuk a gyerekeket a tanításba. Semmit nem erőltettünk rájuk, úgy tanítottunk, ahogy tanulni tudtak. Mindent példákkal szemléltettünk nekik a saját mindennapjaikból. Ezáltal sokkal gyorsabban ment át a tudás. És ezek az ismeretek évek múlva is megmaradnak a fejekben.

Ha csak bal agyféltekés gondolkodást erőltetjük a gyerekekre, akkor előbb utóbb a legkárosabb hatása a feminin tulajdonság elfojtása. Szükség van minden embernek a maszkulin és a feminin tulajdonságra. Mindkét fél létfontosságú fizikai egészségünk szempontjából, mind ahogy árnyék sincs fény nélkül, éjszaka nappal nélkül, Yin a Yang nélkül.

Gondolj bele, nem lenne könnyebb dolga a tanároknak, ha így oktatnának?

Az én meglátásom és a táborban átéltek alapján sokkal könnyebb és élvezetesebb ezzel a hozzáállással tanítani a fiatalokat. A diákok örömmel fogják magukhoz venni az új tudást, ha megértik milyen gyakorlati hasznuk származik ebből. Ezáltal életük végéig folytatni a tanulást.

Bízom benne, hogy egyre többen csatlakoznak hozzánk, hogy elsajátítsák az általunk használt technikákat és a jövőben az oktatási rendszer megalkotói is felismerik a jobb agyféltekés oktatás fontosságát.

Miért gondolom, hogy ez win-win-win (nyer-nyer-nyer)?

Miért jó a tanárnak?

Mivel nem erőlködve kell a tananyagot átadnia. Sokkal inkább szórakoztató formában.

Miért jó a szülőnek?

A szülőnek jobb, mert egy hosszú, fárasztó munkanap után nem kell órákig magyaráznia a tanulni valót, amit nem értett meg a gyerek az iskolában.

Miért jó a diáknak?

Végül jó a diáknak, mivel sokkal gyorsabban fog tanulni és több szabadideje marad, ezáltal azt csinálhatja amit szeret. 

Köszönöm, hogy megnézted a videómat és elolvastad a bejegyzésem. Ha tetszett, kérlek küld tovább vagy vedd fel velünk a kapcsolatot a Facebook oldalunkon vagy vulkan.tarsulas@gmail.com e-mail címen.

Namaste!

 

Mikóczi Ferenc - elnök, alapító

A bejegyzés trackback címe:

https://vulkantarsulas.blog.hu/api/trackback/id/tr8412708278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Vulkán Társulás

A nagy Átalakulás

A Vulkán Társulás alapítójának, Mikóczi Ferencnek a könyvét, A nagy Átalakulást, itt tudod megrendelni!

a_nagy_atalakulas_3d.jpg

Friss topikok

  • evilwolf: Könnyű felismerni, a legtöbbje az. Több idő észrevenni a rendesebbjét. (2018.10.24. 16:38) Hogyan ismered fel a kétszínű embert?
  • Dzsontra Volta: Kevés helyet szeretek annyira a világon, mint Reykjavíkot, amikor először véletlenül oda keveredte... (2017.08.29. 21:29) Miért nem drogoznak az izlandi fiatalok?
  • maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Óvatosnak kell lenni, mert Cukorhegyiék gyorsan letiltják a antiliberális véleményt. (2017.08.10. 21:27) A posztolások veszélyei
  • A nagy ÁTALAKULÁS: @Krumpli Bogart: A hegycsúcsra tartva különböző úton haladhatunk, de az irány mindannyiunknak egy.... (2017.06.24. 09:14) Generációs szakadék
  • Vizilabda: A 80 -as években az ált. iskolában a szex felvilágosítás órán, amikor csak fiúk voltak jelen, nem... (2017.03.10. 11:01) Fiatalkori szexualitás
süti beállítások módosítása