Miért ünnepeljük meg a kis sikereket?

Te megünnepled a kis sikereidet, vagy csak a nagyokat? Esetleg még azokat sem? Tudod miért fontos örülni a mérföldkövek elérésének?

siker.jpg

A blogunkon már írtam arról, hogy miért fontos a célkitűzés, valamint egy útmutatót is megosztottam veled, amivel könnyebben eljutsz a vágyott sikerig. Viszont egy dologról eddig kevés szót esett, ami plusz motivációt is adhat. Sokszor tapasztalom, hogyha kitűztünk egy célt magunk elé, akkor szinte csak a végeredményre koncentrálunk, és arra, hogy minél hamarabb elérjük. Mindeközben tudomást sem veszünk az oda vezető útról, az addig elért eredményekről és a menet közben tanultakról.

A másik eset, mikor lefoglal minket az, hogy hogyan jussunk el egyik pontról a másikra. A "MIÉRT?" helyett csak a "HOGYAN?"-ra fókuszálunk, és megfeledkezünk magáról a célról, esetleg fel is adjuk. Itt jön képbe egy lényeges dolog, ami sokat tud segíteni: álljunk meg a mérföldköveknél és ünnepeljük meg a sikertA legtöbbször csak  csőlátással tesszük a dolgunkat. Néha álljunk meg egy kicsit, nézzünk vissza, hogy eddig mi mindent elértünk és nem is ünnepeltük meg. Persze ez alatt nem azt értem, hogy csapj egy bulit, mert reggel időben felkeltél.

checklist-2589418_1920.jpgA célalkotás alaprésze, hogy készítesz egy tervet arra hogyan fogsz odáig eljutni. Majd az egész folyamatot felosztod kisebb szakaszokra azért, hogy biztos léptekkel tudj előre haladni. Viszont nem csak az fontos, hogy a hosszú utat bontsuk le kisebb, teljesíthető szakaszokra, hanem hogy megálljunk és örüljünk egy kicsit annak a távnak, amit már megtettünk. Érezzük át a sikert, mivel ez fog minket tölteni, amikor kicsit elfáradunk, vagy amikor holtpontra jutunk.

Így minden egyes lépés egy kisebb siker lesz, amik talán az út végére fontosabb fejlődést hoznak, mint amit a végső cél elérése tartogatott. A boldogság nem maga a cél elérése, hanem az oda vezető út megtétele.

Ahhoz, hogy jobban megértsd és átérezd a gyakorlati hatását, kérlek végezz el egy feladatot. A holnapi napodnak tűzz ki egy célt. Mindegy mi az, nem kell nagy dologra gondolnod. Ha ez megvan, rendelj a célodhoz legalább 3 lépést, ami szükséges ahhoz, hogy elérd a nap végére.

A napi célodhoz vezető út során tartsd magad ezekhez a kis lépésekhez. Törekedj arra, hogy mind a 3 pontot ki tudd pipálni. Amikor teljesítettél egy-egy mérföldkövet, állj meg egy percre és merítsd erőt a részsikerből. Ha betartod a lépéseket, akkor szinte biztosan eléred a célodat, és este elégedetten hajthatod álomra a fejed.

Miben tud ez neked segíteni? Egyrészt büszke lehetsz magadra, hogy készítettél egy tervet, lebontottad több lépésre. A nap folyamán több kis sikert értél el, amik segítettek, hogy folytasd a feladataidat. A hab a tortán, amikor be is teljesül a napi célod. Következetes voltál és elérted, amit akartál.

siker-lepcsofokai-9924f54995.jpg

Nagyszerű érzés megvalósítani azt, amit kitűztél. Arra ösztönöz, hogy merj nagyban is gondolkodni. A fenti feladatot próbáld majd ki egy nagyobb volumenű céloddal. Ha akkor is betartod a lépéseket és megállsz a mérföldköveknél, nagyon jó eséllyel el fogsz jutni a sikerig. Kis inspirációként pedig lesd meg a videómat, amiben részletesen bemutatom neked egy cél megvalósításának mérföldköveit.

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzésem. Ha szeretnél még többet megtudni a Vulkán Társulás munkájáról, céljairól, akkor kövess minket a Facebookon és bátran vedd fel velünk a kapcsolatot.

Namaste!

Mikóczi Ferenc - Vulkán Társulás, elnök 

A bejegyzés trackback címe:

https://vulkantarsulas.blog.hu/api/trackback/id/tr1714330583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Vulkán Társulás

A nagy Átalakulás

A Vulkán Társulás alapítójának, Mikóczi Ferencnek a könyvét, A nagy Átalakulást, itt tudod megrendelni!

a_nagy_atalakulas_3d.jpg

Friss topikok

  • evilwolf: Könnyű felismerni, a legtöbbje az. Több idő észrevenni a rendesebbjét. (2018.10.24. 16:38) Hogyan ismered fel a kétszínű embert?
  • Dzsontra Volta: Kevés helyet szeretek annyira a világon, mint Reykjavíkot, amikor először véletlenül oda keveredte... (2017.08.29. 21:29) Miért nem drogoznak az izlandi fiatalok?
  • maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Óvatosnak kell lenni, mert Cukorhegyiék gyorsan letiltják a antiliberális véleményt. (2017.08.10. 21:27) A posztolások veszélyei
  • A nagy ÁTALAKULÁS: @Krumpli Bogart: A hegycsúcsra tartva különböző úton haladhatunk, de az irány mindannyiunknak egy.... (2017.06.24. 09:14) Generációs szakadék
  • Vizilabda: A 80 -as években az ált. iskolában a szex felvilágosítás órán, amikor csak fiúk voltak jelen, nem... (2017.03.10. 11:01) Fiatalkori szexualitás
süti beállítások módosítása