A serkentőszerek veszélyei

Érezted már, hogy az életed kész káosz? Túl sok a tennivaló, de kevés az idő? Egyre nehezebben bírod a szülői, tanári, baráti elvárásokat?

serkento.jpg

Tiniként bizonyára gyakran szembesülsz ehhez hasonló kihívásokkal. Túl nagy a nyomás, nem érkezel a feladatokkal, és összecsapnak a hullámok a fejed felett... Ilyenkor könnyen elcsábulhatsz, hogy kipróbálj valamit, ami segíthet. Gondolok itt a túlzásba vitt kávéfogyasztásra, energiaitalokra és a teljesítményfokozó "vitaminokra. A gyors eredmény érdekében nagyon könnyű megfeledkezni arról, hogy ezek a szerek milyen káros hatásokat gyakorolnak a testedre és az elmédre. Lehet eddig bele sem gondoltál, de sok esetben pont ellenkező hatást váltanak ki, mint amit várnál. Most megmutatom neked, hogy valójában mire is számíthatsz.

Kávé

Ha sok kávét iszol ugyan ébren maradsz, azonban hiába, hiszen egy idő után az agyad már elfárad, s képtelen több információt befogadni. Mi lesz ennek az eredménye? A koffeintől nem tudsz elaludni, félálomban forgolódsz, reggel pedig fáradtan, nyúzottan ébredsz, mint akit az éjjel megvertek. Ezért napközben sokat fog romlani a koncentrációd, és nem tudsz figyelni a dolgozatra, feladatokra. Ne csodálkozz, ha rosszabbul sikerül, mintha kipihenten írtad volna meg. Ráadásul a túlzott koffeinfogyasztás figyelemzavart is okozhat.

Energiaital és "vitaminok"

red_bull.pngSok tini használ különböző energiaitalokat,  koffeintartalmú, vagy egyéb teljesítményfokozó tablettákat, „vitaminokat”. Noha ezek is segítenek ébren maradni, mellékhatásként gyakran okoznak fokozott érzékenységet, idegességet, ingerlékenységet. Emellett fejfájást és szapora szívverést is kiválthatnak. Az energiaitalok veszélyeiről tudnék mesélni, mert évekkel ezelőtt mondhatni Red Bull függő voltam, 25 doboz volt a heti átlagfogyasztásom. Arról, hogy ez végül hova vezetett bővebben olvashatsz A nagy Átalakulás című könyvemben. 

Sajnos egyre gyakoribb jelenség, hogy az  „R-vitamin” néven is ismert Ritalin-t próbálják meg használni. Ezt a gyógyszert a figyelemzavarban vagy hiperaktivitásban szenvedő gyerekeknek szokták felírni. Noha a szer felpörget, nagyon könnyű hozzászokni, s abbahagyása igazi drogelvonási tünetekkel jár, beleértve a depressziót, kimerültséget, állandó álmosságot és túlzott étvágyat.

Azt tanácsolom neked, hogy kerüld a "tanulmányi serkentőket"! Persze ezt könnyebb mondani, mint a csábításnak ellenállni, de meg tudod tenni.

Először is gondold át a napirendedet, és készíts egy tervet. Tedd fel magadnak a kérdést: Tényleg el kell mennem a többiekkel plázázni? Nem ér rá később megnézni azt a filmet? Mi lenne, ha egy kicsivel kevesebb időt lenne a mobil a kezemben?

3-important-reasons-you-should-plan-your-day_dailyfamily_ng.jpg

Hidd el, akár csak fél óra is sokat számít, amit a délutánod megtervezésével nyersz. Még egy tipp: ess túl a nehezén minél hamarabb, ne halogasd a tanulást, házi feladat írást. Minél később kezded el, annál fáradtabb leszel hozzá, s még kevesebb kedvvel, még nehezebben fog az agyad fogni. Ha további tippekre vagy inspirációra van szükséged lesd meg a Youtube csatornámat, amiből bátran meríthetsz.

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzésem. Ha szeretnél még többet megtudni a Vulkán Társulás munkájáról, céljairól, akkor kövess minket a Facebookon és bátran vedd fel velünk a kapcsolatot.

Namaste!

Mikóczi Ferenc - Vulkán Társulás, elnök

A bejegyzés trackback címe:

https://vulkantarsulas.blog.hu/api/trackback/id/tr1714380856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Vulkán Társulás

A nagy Átalakulás

A Vulkán Társulás alapítójának, Mikóczi Ferencnek a könyvét, A nagy Átalakulást, itt tudod megrendelni!

a_nagy_atalakulas_3d.jpg

Friss topikok

  • evilwolf: Könnyű felismerni, a legtöbbje az. Több idő észrevenni a rendesebbjét. (2018.10.24. 16:38) Hogyan ismered fel a kétszínű embert?
  • Dzsontra Volta: Kevés helyet szeretek annyira a világon, mint Reykjavíkot, amikor először véletlenül oda keveredte... (2017.08.29. 21:29) Miért nem drogoznak az izlandi fiatalok?
  • maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Óvatosnak kell lenni, mert Cukorhegyiék gyorsan letiltják a antiliberális véleményt. (2017.08.10. 21:27) A posztolások veszélyei
  • A nagy ÁTALAKULÁS: @Krumpli Bogart: A hegycsúcsra tartva különböző úton haladhatunk, de az irány mindannyiunknak egy.... (2017.06.24. 09:14) Generációs szakadék
  • Vizilabda: A 80 -as években az ált. iskolában a szex felvilágosítás órán, amikor csak fiúk voltak jelen, nem... (2017.03.10. 11:01) Fiatalkori szexualitás
süti beállítások módosítása